2011. szeptember 27., kedd

HoboRob újra színre lép :-)

Khm nem tudom ti, hogy vagytok vele, de nekem nem igen hiányzott ez a HoboRob figura. De azért örülök, hogy megvan és jól van.


forrás

beanene

23 megjegyzés:

  1. Megint ökölben a drága keze... :/ nem szeretem ezt látni!!! A hoboságra nagyobb összeget tettem volna egy fogadás esetén ;) XDD
    De ha továbbra is ilyen szétkoszlott rongyokban mutatkozik, felülök egy repülőre, és kiselejtezem a szekrényét!!! ;)

    VálaszTörlés
  2. Csez egyre jár az agyunk. :(
    Az ökölbe szorított kéz lassan már ugyanolyan kellék lesz nála, mint a csámpi láb. Csak az a baj, hogy míg az egyik "tanult", és oka van, addig a másik ösztönös.
    Sajnálom, amiért így űzik, hajtják, de sajna még egy pár évig ez így lesz.
    Már nem sok hiányzik szerintem, hogy az a kéz lendüljön is, ilyen ököllel a végén. :(
    Egy kis mosoly azért jól esett volna, de hát az nem egy papis képen fog nekünk először elővillanni. Hjaj.... az a híres félmosoly de hiányzik! -_-

    VálaszTörlés
  3. Én most egy picit ellent mondok nektek, csez, Gabó.
    Megint csak oda lyukadok ki, ahova eddig mindig. Ebbe már igazán bele lehetett volna törödni, három éve igazi világ sztár. Tessék megtanulni, hogyan is lehet ezt méltósággal elhordozni. Amúgy pedig, már bocsi, az utolsó képek a reptérről jöttek róla. Hány napja nem zargatták papik?
    Khm mellesleg biztosak vagytok benne, hogy azért van ökölben a marka , hogy behúzzon a papinak? Mi van ha más hétköznapibb oka van.
    HoboRob soha nem volt a kedvencem. A szakállat ki nem állhatom egy férfi arcán. DE Ő az egyetlen, aki marha szexi tud lenni még ezzel is, és a szakadt göncök sem tudják a sármját csökkenteni :P
    Ahogy az egyik képen a "menetszéltől" hozzá tapad a póló... ahhhhh Széles vállak, karcsú felsőtest, hosszú lábak uhhhhh veszélyes kombináció az én öreg szívemnek! XDD

    VálaszTörlés
  4. Nem hiszem, hogy verekedni akarna... (legalábbis remélem, mert az nálam nem menő ;) )
    Szerintem inkább szorongás, zavar - bár nem vagyok testbeszéd tudor!!!
    De tuti, hogy a papik nem néma csöndben kísérik, ki tudja milyen hülyeségekkel nyaggatják... :/
    Megszokhatta volna, de lehet sose fogja ;) és ezt lassan nekünk is meg kell szokni XDDDD

    VálaszTörlés
  5. Na néééédamááá előkerült a naposcsibekisgyerek xDD Rábört hááá milyen poló van rajtad? anyámm annyiszor ki volt már mosva h szinte olyan mint a szita esküszöm túrót lehetne vele köpülni xDD (mert asszem azt is ilyen szitaszerű ruhába szokták :D )jajjj azaz ökölbe szorított kéz egyszer tuti megtalál vkit a kérdés az h kit? sztem már megint nagy kisértést érzett arra h behúzzon eggyet..de hát akkor tedd meg Rábört lehet megkönnyebülsz xDD Tuti egypár napig beszélni fognak rólad de oda se neki majd elmúlik xDDD Bár hidd el azzal se lesz jobb, kicsit már törödj bele h követnek h kíváncsiak vagyunk arra h mi van veled..PLS! :) Mondjuk nekem tetszik a "combkefe" és olyan menő színe van nem? olyan világosvörösesszőkebarna...bár a szakáll nyújtja a fejét egy kicsit xDDD na de ha a szakáll nőőő akkor ott lent is elég borzas lehet mááá xDDD kicsit fellibbenthette volna azt a pólót a szél ha már úgyis olyan künnyűű én tuti aláfújtam volna egy ventilátorral hát nem volt senkinél sem egy? xDDDDDDDDD áhh mindegy is...most kaptunk egy pár napos útravalót lehet novemberig most ki sem bújik :/ nagy puszi <3

    ui: minden előttem lévő komizóval egyetértek :D :D
    ui2: én szívesen felöltöztetem elnézünk pár üzletbe...dolche..luivitton..manolo marcjacobs..meg ilyenek..szóval Rábört csak egy szavadba kerül :D persze remélem közbe én is körülnézhetek*kiskutyaszemekkelnéz*
    előre is köszi muci xDDDDDDDDDD

    VálaszTörlés
  6. Igen valószínűleg soha nem fogja megszokni. Ez nem vitás, hogy Ő nem a világsztár alkat, mint mondjuk Tay. ÉN a magam részéről megszoktam, hogy ilyen. Vagy is nem megszoktam, így szerettem meg, mint itt sokan mások. Nem is akarom, hogy megváltozzon. Szerintem a papikhoz való viszonya jól tükrözi az egész mentalitását. Ebben sem fog beállni a jól megszokott "hálivúdi" sorba. Nem is vetem a szemére, hogy miért viselkedik így, csak egyszerűen ha ti azt írjátok, szegény miért van a keze ökölben, akkor belőlem egyből kitör a másik oldal XDD
    Amúgy pedig, én soha nem titkoltam, hogy a papis képek néha a levegőt jelentik számomra, annyira vágyom látni Őt minden nap :P "kicsit elpirul szégyenében" XDD

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok!

    Csatlakozom hozzád beanene. Én éppen ezért szeretem, mert nem átlagos hálívúúdi figura. Egy végtelenül tehetséges, egyszerű pasi. Nincs benne semmi magamutogatás, őszinte, és ettől sokan akik utálják bénának látják. Pedig csak zavarban van. Én így kedvelem ahogy van. És a combkefe pedig határozottan szexis a képén!! * elpirult * Kár, hogy nem az én combomat simogatja ** most már pipacsvörös **
    Befejeztem mielőtt még tovább égetem magam, vár az írás! Puß

    Heni

    Ui.: ökölbe szorított kéz? Lendüljön drágám, add ki a dühödet!

    Csókollak!

    VálaszTörlés
  8. hát, ilyenkor kéne neki a nyugodt, kiegyensúlyozott háttér, aki kisimogatja az ökléből a szorítást... Én vállalnám :) *sóhaj*

    VálaszTörlés
  9. Megint füvön át vágtat... annyira tipikus angol közlekedés. De megint mi van rajta? :O Ember én így az utcára nem megyek ki, nem hogy LA- ben sétafikáljak.

    suzy: Te max csak vetkőztetnéd szegényt sztem XD

    VálaszTörlés
  10. beanene!az első komiddal kell,hogy egyetértsek!3 év elég lett volna tanulóidőnek,hogy méltósággal viselje ezt a felhajtást.tessék megszokni és együtt élni vele!megjegyzem,csak azóta zavarja ennyire a fotósok jelenléte,mióta a "művésznő" társaságában tölt több időt.(ha megnézitek a 2008 nyári,őszi képeket,egyáltalán nem így viselkedett).
    az ökölbe szorított kéz agresszióra és szorongásra utal:magamon is észreveszem néha.ha ennyire zavarja a fotós jelenléte,miért nem suhintja meg 1 kicsit?Robnak minden anyagi lehetősége megvan bármilyen relaxációra és a passzióinak is élhet,mert nem forgat.vajon,miért nem látszik rajta,az elégedettség?miért nem talál magának valakit,aki boldoggá tudja tenni?jó,tudom,most mindenki magára gondol:"nekem sikerülne...."!:)
    szerintem jól néz ki így szakállasan,csípőre tolt nadrággal,szitaszerű polóban is!igen,mintha izmosabb lenne a felsőteste abban a rongyban:).mindenesetre,nekem tetszik.pont azt csípem benne,hogy nem 1 divatmajom.szívesen vele tartanék egy bárba sörözni is.ahogy érzem magam néha,én is olyan féktelenül beinnék sörből,mint ő szokott:)
    brumi

    VálaszTörlés
  11. Na. Feladat van lányok, állítólag a papi valahol megírta, hoy Rob be akart neki húzni. Szóval, kéretik megtalálni a tweet-et, bejegyzést, mittudom én mit. Néztem reggel én is , kigúvadt a szemem, hogy mindkét vagy csak egyik kéz van ökölben, aztán megtaláltam a lukat a pólón.. Biztos kigyalulta, amikor vékonyította a pólót, meg a sámlit...
    Amúgy, ha egy ici-picit rövidebbet lépnél drága Rob, lehet, nem lennél ennyire csámpi. Édes, de a lábát elverem, hogy a füvet tapossa. Ja, lehet ezt mondták neki, hogy itt nem szokás a füvön járkálni.
    Na és hol az a rusnya kutya? Nem azt kellene sétáltatni naphosszat?
    Amúgy Beus, igen, szerintem is lehet méltósággal viselni, bár lehet ott a hiba, hoy errefelé lakik, és azért mérges, mert megtalálták?

    VálaszTörlés
  12. twmmy: suzy már talált egy hírt délelőtt
    http://www.x17online.com/celebrities/robert_pattinson/robert_pattinson_punch_photographer_092611.php

    és megtaláltuk az ügynökséget is, ahol járt ;)

    VálaszTörlés
  13. Ahha, köszi, most olvastam vissza a csetet...de így legalább nem kell külön lementenem az oldalt, ha otthon végig akarom olvasni a kommenteket amott. Mert most sajnos menni kell Átányba, azt haza, azt jaj...
    Mondtam már, hogy elegem van a hétből?

    VálaszTörlés
  14. Rob ideges. Egyre idegesebb. Nem tudjuk az okát, de ideges, hajszolt és kedvetlen. Hófehér az ökle, úgy szorítja össze. Hány mérföldre van 0%-tól? Van vmi dolga? Egyet értek brumival, mikor azt írja, hogy minden lehetősége meg van a pihenésre.

    Tárgyalni ment volna egy új filmről? Ebben a göncben? Ok, mi szívesen legeltetjük a szemünket rajta, de talán nem ebben a pólóban (nem ez volt rajta a CC-n? A nyakánál is ott a szakadás) kellett volna oda menni.

    Vagy idegileg és lelkileg kezd teljesen felőrlődni?
    Hol az anyja vagy az apja, a családja, ha már a haverok nem szólnak, ő meg nem törődik magával?

    Vagy kapálózik a kommerszek közt egy normális szerep után, ami a továbblépést jelentené, de elúszni látszik?

    Vagy csak én lennék túl szigorú?

    VálaszTörlés
  15. ok, lehet, Rob a hírnevet nem tudta elfogadni és nem tudta megtanulni kezelni és túllépni az ezzel járó cirkuszt. Viszont nagyon elfáradt benne és már kínlódik miatta

    VálaszTörlés
  16. Ökölbe szorítottam én is a kezem,csak úgy próbából mert nem szoktam(,én rikácsolok ha szorongok mérges vagyok meg pörög a nyelvem:-) )viccet félretéve vacak érzés ,már attól agresszív az ember ha ezt megcsinálja kiváltó ok nélkül...
    jó hát utálja...meg ő nem az a hálívúdi figura,és fáj a szívem érte,de tudom hogy lerágott csont de neki is könnyebb lenne:
    ha hagyod magad hamarabb szabadulsz:-/Mások is megoldják valahogy:-(((
    De imádom♥szita pólóban is megdöglünk érted ez nem jött be;-P
    Nem szeressem mikor szomorú vagy ,dehát én se vihogok folyton...meg sose tudjuk hogy a fotó készítése előtt mi történt vele,amit csak betetőzött a papik megjelenése(himbilimbit becsípte a zippzár vagy mittomén:-)nevetni is kell különben sírunk,no értitek miről beszélek
    WE SEE WHAT WE WANT,vagy azt látjuk amit láttatni akarnak velünk....
    SZERETLEK TORZONBORZ ÓRIÁS!!:-))))

    VálaszTörlés
  17. Hát lányok, ti nem értetek hozzá. Ez egy vintage poló 1975-böl. Ebben keverték a maltert a WTC építésekor. Mai ára 300 dollár. Egyébként továbbra is az a véleményem, hogy Robert meló után futkos, amely valahogy sehogysem akar szembe jönni. Ès szerintem sincs jól. Nulla ellazulás. Borotva sincs, pocak meg megint van....

    VálaszTörlés
  18. értem Claire - és egyetértek!
    különös tekintettel az utolsó mondatra XDDD
    elnézve a "nemikea"képeket, hihetetlen 5nap alatt mennyit nőtt ez a bozont XD

    VálaszTörlés
  19. krisztin, vló igaz. nem egészen értem a vintage cuccot. Mert akkor nyugodtan meetne ide Felnémetre aturkálóba. Olyan vintage van, int a huzat. Én viszont, bocs Rob,jobb kedvelném, ha nem szakadt rongyokban járnál. Nem azt mondom, hogy mindig muszáj snájdig öltöny-nyakkendőben rohangálni, mint egy bankárnak, de ha valaki tárgyalni mászkál, alap, hogy a másiknak megadja a tiszteletet. Jah, hogy arrafelé ez nem divat? Dehogynem! Kicsi fiú, hol vagy te még ahhoz hogy te diktálj a fejeseknek? Messzi,de nagyon.... csak ne kerülj még messzebb. Egyébként szerintem ezek az ilyen-olyan felröppenő marhaságok csak marhaságok, hiszem, ha a szájából hallom a rendezőnek a véleményét...
    Amíg pletyioldalak írják... nem jelent semmit. Amúgy meg válogassa is meg, mit vállal.
    Elég baj, hogy már kezdik az összevetéséét Taylor mostani filmjének és Rob filmjeinek a siker oldalról... CSak baromira nem veszik észre, hogy különböző kategóriák.

    VálaszTörlés
  20. Twimmy, hát ez az....Ezen én is rágódom. Robertünk jövöje a Cosmopolison áll vagy bukik. Ha az a film megbukik, szerintem barátunk csomagolhat. Viheti a lámpáit vissza Angliába. Akkor meg mi lesz velünk? Nekem Rob már családtag. Èn megállapodtam, más filmsztár már nem kell. De futkossak majd örökké Provance-ba egy bárzongorista kedvéért?

    VálaszTörlés
  21. krisztin @ futkosunk :))) (sőt, ha bejön a lottóm, akkor költözünk)

    VálaszTörlés
  22. A bizodalmamat én is a Cosmoba vetem, minap gondoltam is arra, hogy ha üt, lehetne belőle végre egy Rolling Stone címlap! A BD-vel tuti nem lesz (egyébként a True Blod triója idén már volt címlapon). Annyira nem lesz, hogy azok a magazinok, amik interjút v. címlapot szenteltek a WFE kapcsán neki, azok újra nem fogják megkeresni, max. az EW és hasonlók, v. az online kiadásuk részére. Ha meg igen, úgyis mindben u.azt fogja ismételgetni. Róla meg nem fog beszélni senki.

    jaj, de negatív vagyok! Pedig volt gyermekszobám!
    Kéne már vmi bíztató jel, ha már félmosoly nincs.

    amúgy sztem, ha becsődöl a filmes karrier, még mindig elmehet énekesnek. Lenne rá érdeklődő, de nem lenne akkora a hiszti miatta

    VálaszTörlés
  23. Huh, én megyek Provance-ba bárzongoristát kergetni. Sőt. Odaköltözök. Bevallom, gyengém Franciahon azon része.Minden szegletét kedvelem. A tengerpartosat, a havasat, a hegyeset, a síkságosat. Csak zongorázna egyszer nekem ott . Nagy sóhaj.
    Jah, ha érdekel valakit, a spunk-ransomon éppen van egy eszmefuttatás ezen témáról, hogy miért is enm mennek az emberek más filmjeikre a twi szereplőknek. Amúgy szerintem ebből az egészből Peter jön ki a legjobban.

    VálaszTörlés