2011. október 9., vasárnap

4. Witches' Weekend 2. felvonás

Este tíz óra, itt ülök a gép előtt és azon töröm a fejem, hogyan is írjam le az érzéseimet, amik a mai nap után kavarognak bennem.
Azt hiszem ismét bizonyossá vált számomra, hogy a banyácskákkal történő közös hétvégézés felér egy lottó ötössel. :-)
Szerettük volna, hogy ez szó szerint így legyen, de a közösen kitöltött szelvény sajnos nem nyert, így a nagy terv, miszerint, ha nyerünk másnap repülünk LA-ba Robcihoz, egyenlőre továbbra is terv marad.
Szóval LA-be nem repültünk, viszont össznépi "támadást" indítottunk, a mi drága csezünk otthona ellen. :-)))
Nem tudom szegény valójában mit érezhetett, amikor szombat este nyolc óra körül megkapta twmmy sms-ét, miszerint másnap, a banya kör tiszteletét szeretné tenni azon a szent teraszon, ahonnan annyi este csetelgetett velünk a nagy forróság idején. :D
Köszönjük neki, hogy olyan hősiesen felvállalta a fogadásunkat ilyen váratlanul is.
Számomra külön öröm, hogy végre személyesen beszélhettem azzal a kedves egyéniséggel, akit csezben megismerhettem.
Úgy érzem, a kezdeti szokásos udvariaskodások után egy nagyon kellemes órát tölthettünk el veled, drága csez, a tündéri gyermekeid társaságában, akikhez külön gratulálunk.
Én külön köszönöm a sok kedves támogató szavadat, amivel megtöltöd a csetet estéről estére, és kívánom magunknak, hogy még számtalan kellemes percben legyen együtt részünk, akár itt, akár egy újabb személyes találkozás alkalmával. :-)

A híres terasz: ;)
csez kislánya ügyeskedte ezt a képet: :-)
beanene

7 megjegyzés:

  1. Köszönöm Beus! Köszi lányok!
    Most jól meg is hatódtam!!! ;( ;) XDDD

    VálaszTörlés
  2. Bea! Nagyon szépen összefoglaltad az érzéseinket. <3
    Csez, köszi, hogy beengedtél az otthonodba és örülök, hogy személyesen is megismerhettünk Téged. Csodálattal figyeltem, hogy gyermekeid milyen szeretettel, harmóniában játszottak együtt. Jó volt látni benneteket. :)
    Mégegyszer, köszi mindent!

    VálaszTörlés
  3. Csatlakozom az előttem szólókhoz. Csez nagyon nagyon örülök, hogy végre személyesen is megismerhettelek.:) A gyermekeidhez pedig gratula, tündériek. Köszi mindent. <3

    VálaszTörlés
  4. Csuda jó kis csapat lehettetek! ;)
    Biztosan jól éreztétek magatokat!
    Ja, és szépek vagytok így együtt!
    (LLL) <3333
    U.I: Csez jól bírtad a "támadást" , gratula! XDDD

    VálaszTörlés
  5. Hali :)
    Csez nagyon szép az otthonotok...és nagyon szépek vagytok így együtt, jó látni és olvasni h ilyen jól éreztétek magatokat :D még sok ilyen talit nektek :D :D puszi <3

    VálaszTörlés
  6. Németországból is forrón üdvözöllek Benneteket! nagyon jó látni, hogy így összetartotok!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon fáj a szívem, hogy most először nem lehettem veletek ezen a hétvégén, és duplán azért, hogy csezemoval nem találkozhattam személyesen! Csez, csak szupergrinduszokban beszéltek rólad, így külön sajnálom az elmaradt találkozót. Remélem azért egyszer összefutunk személyesen is.

    VálaszTörlés