2012. október 8., hétfő

Mi történik velem?????

Miért ez a bejegyzés címe? Mert nem tudom pontosan mi is történik velem...
Régen írtam már olyan posztot, ami a bennem kavargó érzéseket tárja fel előttetek. Most azonban elérkezett az idő, hogy színt valljak.
Igen... be kell, hogy valljam komoly válságot, nagyon komolyat, élek át Robbal. Valaki más kezd befurakodni helyette a szívembe, ami megijeszt és megzavar.
Még pontosan nem tudom megfogalmazni mi is az, ami eltávolít tőle, de már sejtem és talán egyszer majd erről is fogok nektek írni ezen a helyen. 
Mert most még csak elemzek és küzdök... Küzdök, mert nem akarom a kis drágát elengedni, hisz olyan sok minden pluszt hozott Ő az életembe. Ezért minden nap, még ha nem is könnyű, kényszerítem magam, hogy felidézzek valami kedves emléket vele kapcsolatban. Lehet az csak egy jól sikerült kép, vagy egy videó, esetleg egy interjú. 
No és itt következik, ami miatt ma ezt a bejegyzést mindenképpen meg kellett írnom. 
Tudjátok, hogy twmmy, fáradhatatlan fordító banyaként, örvendeztetett meg bennünket újabb és újabb Rob szösszenetekkel, melyek segítségével kicsit talán jobban megismerhettük a mi Robertünket. 
Sajnos bevallom őszintén, mostanában, pontosan a válságom miatt, ezeket nem mindig olvastam el. De ma reggel úgy ébredtem, hogy tartozom twmmynek és a családjának annyival, hogy belekukkantok a frissebbekbe.
Így rákattintva "twmmy fordításai" képre, elnavigáltam magam az oldalára. 
És mit találtam? Ezt ! 
Elolvastam és ledöbbentem, hogy mennyire pontosan fogalmazza meg a cikk írója, hogy miért is szerettem meg Robert Pattinsont! 
Hogy egy igazán Robert Pattinson rajongó így érez a mai napig is. 
Meghatódtam, hogy végre volt az internetnek egy szöglete, ahol komoly cikkben engedte valaki, hogy egy rajongó írja le miért is kedveli ezt a színészt.
A cikkíró pedig tárgyilagosan, de még is az érzelmeit felfedve megírta sokunk történetét...
Nem tudom hová halad az én kapcsolatom a kis drágával, mi lesz a sorsunk, de ma egy pillanatra ismét sikerült azt a melegséget  éreznem a szívemben Rob iránt, amit annyira hiányolok mostanában. 
Várom, hogy túl legyen a BD2 szerintem cseppet sem könnyű, promócióján. Akkor talán majd helyre tudom rázni magamban a dolgokat.
Remélem....
Azért arról tudjatok, hogy twmmy blogjára érdemes benézni akkor is, ha Ő  ide nem írja ki, hogy van valami újabb fordítás........ ;-) 
Szép hétfő reggelt mindenkinek!
beanene

10 megjegyzés:

  1. Köszi Bea, hogy összefoglaltad az én érzéseimet is. Annyi módosítással, hogy én momentán nem kacsintgatok más személy felé. :)

    Twmmynek is köszönöm ezt a remek fordítást, bevallom én is lemaradásban vagyok olvasásilag, de legalább ezzel most törlesztek.

    Hiába, mindig talál ürügyet az ember, hogy mit, miért nem csinált meg. Én ráfogom a nyári udvari teendőkre, hogy nincs annyi időm, mint mondjuk a hűvös időszakban. Remélem, most behozhatom majd az elmeradásomat Rob szinten is, bár tény, azzal, hogy kissé csitul az érdeklődésem iránta (elmúlni soha nem fog), előtérbe helyeződtek a régi hobbiaim, amikkel évek óta nem foglalkoztam Rob miatt.

    Sebaj, majd valahogy megpróbálom fenntartani az egyensúlyt. :)

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok :)
    Hát Beanene ezt a kérdést én is feltettem már magamnak, nem is egyszer amikor elkezdett annyira nem mozgatni már h mi van Rábörtel. Talán az ember bele is unt a sok pappiüldőzésbe, a sok MiértpontKristennel?! van vitába, és erről ha nem is közvetlen de ő/ők is tehetnek, mert sem elismerni sem megcáfolni nem tudták azt ami ugye mindenki számára egyértelmű volt. Jó-jó persze nem a kapcsolata miatt kellett h érdekeljen, hanem a filmjei miatt, de akárhogy is nézzük azok vhogy mindig háttérbe szorultak egy kicsit. Számomra is sok jó dolgot, és sok remek pillanatot hozott az életembe és ezt soha de SOHA nem fogom elfelejeteni "neki" :)

    VálaszTörlés
  3. Én először akkor éreztem igazán, hogy nekem több kettőnél, amikor tavaly Párizsban kecskeszakállal jelent meg. Akkor felhördült bennem a nemtetszés. És szépen elült. Azóta sokszor gondoltam, hogy talán nem kellene foglalkoznom vele, de.... Miért ne? Pont ennyit foglalkoztam megboldogult lánykoromban Tom Jones-al is, és máig megvan a régi "szerelem". Pedig ó, istenem de vén is már.(CSak én nem öregszem :) ) Meg mindig eszembe jut, mit bohóckodik még aszínpadon,játsszon már csak dédpapát. DE: jó hallgatni és a fiatalkori képeket nézegetni. És úgy gondolom, valahova ide fogok eljutni Robbal is. Ha végre rá tudom magam venni, hogy a sok hülye pletykát ne olvassam el róla és a mit-tudom-én-most-éppen-kijéről, akkor letisztulva tudom elfogadni őt és csak őt. Sajnos a magánélete eszetlen kezelése sokat rontott a kedvelési faktoromon. Ebben nem csak őt okolom, hanem a tanácsadóit is (managerek, szülők, barátok), mert lehetett volna ezt emberi módon kezelni és nem két média-hülyére bízni a 'juj, de privátak vagyunk' idétlenséget. Bevallom, az újonnan válaszott filmjeivel nem vagyok maradéktalanul elégedett, a katonásat igen fanyalogva fogom megnézni,mert amerikai propaganda filmnek tartom. A másik kettőben vannak lehetőségek, bár az ausztrálról rögtön a Ned Kelly meg Orlando Bloom jutott eszembe... Reméljük, nem jár úgy, mint Orly...és itt nem a babára gondolok :).
    Sajnos az arábiai Lawrenccel megint darázsfészekbe nyúlt, mert már most összehasonlítgatják a 62-es filmmel, ami ugye Oscart hozott a főszereplőnek. Pedig ebben nem Lawrence lesz a főszereplő. Szóval, kötheti a gatyát....
    Egyenlőre ennyi...

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok,

    szerintem ez az "eltávolodás" egy természetes folyamat. Nálam is bekövetkezett és örülök neki. Évekig Robbal "Keltem" és vele "feküdtem". Megbabonázott a színészete es a személyisége. Egyszerüen az életem középpontjává vált, naprakészen szerettem volna tudni az aktualitásokat vele kapcsolatban. Mostanra az életemben "csak" egy sziget a sok közül és örülök neki, mert úgy éreztem, hogy nagyon uralta az életem, másra már nem is nagyon jutott idöm.
    Talán az is az oka, hogy kevesebb a hír róla, nem tudom, de ma már nem okoz gondot 1-2 hétre "kihagyni" a mindennapjaimból. És ez így harmónikusabb.
    Továbbra is nagyon várom a filmjeit, mert hiszem, hogy maradandót fog alkotni és fel fog nöni Tom Hanks, Robert de Niro (és még sorolhatnám) soraiba.

    Az oldalnak továbbra is kitartást kívánok a munkájukhoz, egy kérésem lenne, ha valamikor "Robdrogfáradt" lesztek, akkor se zárjátok be az oldalt!

    Rengeteg infó és munka van benne, amit pár év távlatából még érdekesebb visszalapozni.

    Üdvözlettel:

    " egy mostmárnormálisfázisbanlévö Robrajongó" névtelen olvasó

    VálaszTörlés
  5. Na, kedves névtelen, pont ezt akartam megfogalmazni. A Twilight miatt felfokozott hiszti miatt rengeteg minden jelent meg róla, igaz és nem igaz dolog is. Ha csak körülnézünk a többi színész körül, a róluk megjelenő dolgok mennyisége az utóbbi három évben töredéke annak ami Robról megjelent, pedig adott esetben háromszor annyi filmet forgattak. És az, hogy a hírek üteme lassult, bennünk űrt hagyott, vagy úgy érezzük, elhagyatottak lettünk. Erre pedig fel kellett készülnünk, hiszen ez a normális.
    Én még mindig úgy kezdem a napot, hogy a suzynak köszönhető farmeráma után körülnézek ( köszi suzy, azóta is rabja vagyok), és megállapítom, hogy van-e valami érdemleges, amit le kellene fordítani. Mondjuk nekem a fordítás miatt szinten van a Rob adagom.
    És az Edward adagom a fanfictionok miatt.
    Érdekes, ez a blog-nem-bezárás bennem is felmerült a minap, remélem Bea nem törli a blogot, nem jut arra sorsra, mint az RPD, kér, hogy nem tette át Evie a bloggerbe az egészet, pedig mennyi munkája volt benne.
    Na, még majd biztos jut eszembe.

    VálaszTörlés
  6. na, azt hiszem ez az a téma, amihez nekem nem biztos, hogy hozzá kéne szólnom, mert...

    nálam ugye a hírtelenség, ill. a szinte csak nyúval kapcsolatos híresztelések csak a második, harmadik okok voltak.

    Hiszek abban, hogy az ember periodikusan érdeklődik más dolgok iránt is, ld. Biri. Magamon is tapasztalom, hogy hol MF-ről íródott cikkek fordításába vetem bele magam hetekig, hónapokig, hol könyvet olvasok, egymás után akár 4-5 kötetet, most meg a Herendivel gyötrök mindenki utamba kerülőt, miközben párhuzamosan megint rám jött a rendezzük már be végre a lakást és költsünk el egy rakást pénzt, miközben semmi nem tetszik című idegbaj...

    A virtuális álom pasiknak a helyükre kell kerülniük, ugyanakkor a pub csaposainak és vendégeinek meg kell maradniuk barátoknak, mert valljuk be, nem csak Rob miatt térünk be 1-1 csacsogásra.

    Általános kedvetlenségre csapatépítés a gyógymód és sok-sok ölelés. Kezdetnek a BD2 premier erre jó alkalom lenne, nem? Elbeszélgethetnénk magunkról, egymásról, orchideákról, Robról... meg Beus új pasijáról ;)

    VálaszTörlés
  7. igen,IGEN!!!én is szivesen hallanék élőben Beus új választottjáról:)))
    én megértem,hogy időnként eltávolodtok Robtól....nálam is voltak ilyen periódusok.például,mikor úgy tünt,hogy a tátott szájú lány nélkül 2 lépést sem tud tenni!vagy mikor azt mondta,hogy London nem élhető hely,ezért LA-be költözik.
    azért nálam az kivágná a biztosítékot,ha kiderülne,hogy bizonyos szerek rabja!
    szóval az eltávolodás után aztán mond egy olyan okosságot,amitől behalok....vagy azt mondja az Oprah showban,hogy a legjobb amerikai író:Carson McCullers(aki az egyik kedvencem)...vagy olyan kedves a rajongókhoz,akik órákig várnak rá:)))
    bevallom,hogy azért is maradtam itt,hogy lássam,mi lesz Robbal a saga után!a fiatal,tétova fiúból férfi lett és engem az izgat,hogy hová tart a pályája és az élete a TW nyűge után!mennyire fog tudni kiteljesedni a szerepeiben?fog-e olyan rendezőket találni(Cronenbergen kívül),akik valóban inspirálják és kihozzák belőle a maximumot?igazából ez az,ami érdekel!a sármos külső,szép hang,manírmentes viselkedés a priviben:csak ráadás!
    tehát....én még maradok a pubban(jó a társaság és mindenről lehet beszélgetni,nem csak Robról)!ja,és ha lehetne kérnék egy sört is!lehetőleg ale-t!:)))

    VálaszTörlés
  8. De jó olvasni benneteket! :)
    Mindenki véleményével tudok azonosulni és kedves Névtelen komizónk hozzászólásával meg még inkább. Bármennyire hiányzik is az a "pocakban pillangóröptető érzés" nem bánom, hogy helyrebillent az életem és végre más dologgal is tudok foglalkozni, nem csak Robbal.
    Azt sajnálom, hogy a hétköznapi gondok lenyomják a "csapos csajok" majdnem mindegyikét és így a kreativitásunk a béka sejhaja alatt van, mert nagyon bírtam azokat a bejegyzéseket, amik akkor születtek, mikor nem voltunk 100%-ig normálisak. XD

    VálaszTörlés
  9. Hát, hát... Én itt kullogok a sor végén. (Minden értelemben.) Bevallom, gondolkoztam egy darabig írjak, ne írjak? Mostani állapotomban, nem igazán érzem/tudom azt, hogy miről is beszéltek... Így jár az, aki későn érkezik.:) Birit idézve: A "100%-ig nem normális" kategóriát erősítem. Szerintem, erre már mindenki rájött a hozzászólásaimból. :) Jelenleg abban a fázisban vagyok, mikor Robbal kelek, vele fekszek, és fizikai fájdalmat érzek, ha pár óráig nem látom, olvashatok róla. Minden más háttérbe szorult. Azért, azt jó tudni, hogy előttem már többen átestetek ezen. Már kezdtem azt hinni, hogy velem van a baj. A környezetemben mindenki - szerintem még a kutya is - furán néz rám, egy-egy Robbal kapcsolatos megnyilvánulásom alkalmával. Pl.: mikor fotó kollázst készítek róla, pólóra vasaltatom és abban megyek a Cosmora, majd a mozigépésszel leszedetem a mozi faláról a félbevágott plakátot, valamint kifosztom a raktárkészletüket, ami még fellelhető Rob filmjeiről.(Sajnos csak a Bel Ami volt meg nekik.) Arra még magam sem tudom a választ, miért van szükségem 5 tök egyforma plakátra??? Szóval, jó tudni, hogy még "normális" vagyok. :)))
    Egy szónak is száz a vége. Nem tudom meddig tart ez a felfokozott érzelmi állapot, de jól érzem benne magam és jó, hogy van kivel beszélni róla. Örülök, hogy ide keveredtem hozzátok! :)) Egyet kérhetek? Majszóltok, ha már kezdjek aggódni? :)
    Bea, remélem a kétségeid, csak átmenetiek és újra megfertőz a Robitisz!;)

    VálaszTörlés
  10. sutyi XD De jó neked! Most vagy a csúcsponton Robügyileg. Jó ideig el fog ez még tartani gondolom nálad is, mint ahogy nálunk is 3-4 évig, kinél meddig. És, amint látod a mai fotóknál a komikat, Robból kigyógyulni soha nem lehet. Legalább is így godnolom én, túl a legszebb éveimen Vele. XD
    Aggódni meg szerintem nem kell, majd összeszedjük magunkat mindig annyira, hogy életet leheljünk ebbek a kis lélekmelegítő szobába.

    VálaszTörlés