2013. február 25., hétfő

Hétindító

Hát nem is tudom, hogy hol kezdjem. Nehéz megszólalni két ilyen csajszi után (moncsi, Biri), akik ennyire el vannak eresztve beszélőkével. :) Főleg nekem, aki folyamatosan fogalmazásgátlóval tömöm magam. XD De ez van, a héten én foglak boldogítani benneteket, vagy éppen zsibbasztani. :P Na vágjunk is bele.
Ez a hétfő is olyan, amikor két lehetőség között választhatok, de nem fogok. Úgy döntöttem, hogy két részből rakom össze a posztot.
Először megmutatom nektek azt a képet, amit félkómásan legelőször meglátok Robertről nem csak ma, hanem minden reggel. Igen, igen a mobilom háttérképét. Nyammmiiiii. :)


A következő része a posztnak igazán kedvemre való volt. Szétvigyorogtam a fejemet míg csináltam. XD Arany csillagszemű és az Ő lábai. A terpesztett lábai!
Az első képet szerintem mindenki ismeri, a 2009-es Cannes-i fesztiválon készült.


A második pedig, a tavalyi BA premieren Berlinben. Kis mutogatós bácsi. :)))


Ezt a képet pedig csak készítettem. Mostanában úgy sem kaptatok tőlem ilyeneket. XD Azért hihetetlen, hogy még terpeszben sem tud rendesen állni. XD


Végezetül pedig, két nagyon jó barátnőm kérésére legyen egy térdeplős is. Vagy térgyeplős?  Drága anyósom szerint térbetyül. XDD


Kellemes hétfőt mindenkinek!
rhea

3 megjegyzés:

  1. Óóóó, hát én is leborulok a lábad előtt rhea. Én a szatíros képet sem láttam sztem, és a két térdelős... XDDD Iszonyat jók. Köszi!

    VálaszTörlés
  2. A mutogatós kép, annak idején megmozgatta a fantáziámat. Vajon azt mutatja hogy nemcsak a fejét stuccolták meg hanem az egyebét is?
    Én a mellgyepre gondoltam..miért ti mire? xd
    A két térdeplősön elidőztem egy darabig.Az első képről Fenyő Miki örökzöldje jutott eszembe: "reped a csőnaci semmi gáz!"
    Finom desszert volt az ebédhez.Köszi rhea!

    VálaszTörlés
  3. rhea, nagy voltál a válogatással, de biri és moncsi meg a kommentjeikkel, kösz lányok ! XD

    VálaszTörlés