2013. március 19., kedd

Csakis Edward

Nem igen kérdés nálam, hogy az összes Rob által eljátszott karakter közül melyik a kedvencem. Twilight forever!
Végignéztem eddig mindent, amit Rob eljátszott és tudom, a kritikusoknak sok mindenben igazuk volt a TW-al kapcsolatban, de nekem akkor is ebben a szerepben a legkedvesebb.



Ezekben az időkben készültek róla a legjobb fotók.
Mellesleg ezzel a fazonnal abszolút Fifty! Na meg persze nem jut eszünkbe azt mondani neki, hogy tátotsszájú Tóbiás zárd be a szádat. XD

Ebben az interjúkból összevágott vidiben látszik az összes Ed karakter együtt. Jól látszik, hogy a vámpírok is változnak az idők során sokat. :DDDDD
 
Süss fel nap! :) Biri

3 megjegyzés:

  1. Birim, itt felsütött!!!!
    Megnéztem Eddiemet és felsütött.
    Nekem nem Edwardként tetszik a legjobban, de Edward örök szívszerelmem marad azt hiszem, míg Rob úgy lehet egyszer kiírja magát. Legalábbis sokat tesz érte.
    És hogy bizony változnak a vámpírok.
    Ennek kapcsán elgondolkodtam, hogy mennyire nem volt eszük volt - van. Bizony meg kellett volna írni az összes forgatókönyvet és le kellett volna forgatni az összes filmet egyszerre. Mert ahogy így megvalósult, bizony kicsit nevetnivaló a szemmel látható változás, mind a vámpírokon, mind az embereken. Azt minden rendezőnél más smink, más paróka.... huhh, ha belegondolok, nemhiába van róla kedvezőtlen vélemény.

    VálaszTörlés
  2. Birim! Reggeli Edwarddal a legszuperebb napindító program! Mit tagadjam elméláztam az emlékeken.
    És most nem a menzás jelenet ugrott be, hanem az amikor Bella bemegy a biosz órára és Edy baba megérzi a "szagát" XD Robci Robci már akkor érezted, hogy valami bűzlik...Dániában :)

    VálaszTörlés
  3. Ed korszakból is leginkább a civil képek (ah, az első CC - ájuldozós szmájli), meg persze Tyler a kedvenc... de az igazi favorit Georges, sorry ...abba a kis mocsokba nagyon beleestem... ki érti ...

    VálaszTörlés