2013. április 6., szombat

Képes Krónika


Folytatódik a WFE week.
Ma still képekből válogattam. Gondolkodtam, hogy ezeket a gyönyörű fotókat, hogyan, milyen keretbe foglaljam. Aztán beugrott!
Emlékeztek még a diavetítőre? Erre a kis malacka formájú csodára gondolok.
Persze sejtem, hogy csak egy bizonyos korosztály bólogat.  :) Akkor az ifjaknak elmesélem.
Tekerni kellett és egy idő után olyan forró volt, hogy alig lehetett hozzányúlni. Mégis, nagyon különleges hangulata volt annak, amikor a család együtt leült mesét vagy képeket nézni.
(Nem véletlen, hogy Dolák-Saly is ötletelt vele)
Most üljünk be Jankowskiékhoz.
Narrátor a 3. osztályos kis (de nagynövésű) Jacob,
aki bemutatja nekünk egy családi kiruccanást képeit.

A hétvégén anyukámékkal, kirándulni mentünk Csanágaröcsögére.
Útközben sok-sok képet készítettünk a vadonatúj Pajtás géppel.
Ezzel a környezetkímélő (tlen) vonattal utaztunk. 

A büfés Pertu Pista bácsi mondta, hogy én akarok pálinkát inni vele.

Aztán jöttek a nagyon mókás utasellátós nénik és ők is mondták, hogy én akarok velük ….

Apukám szintén nagyon jól érezte magát, mert találkozott Szivaros Fricivel, aki az osztálytársa volt az Állami Tapló Képzőben. Mondta nekünk szépen, hogy most hagyjuk őt és menjünk a pi…..ros kocsiba.

Anyukám el is ment és ott várt szomorúan, mert elvesztette a cipőjét.

Ott vagyunk már?...Ott vagyunk már?....kérdezgettem sokat…aztán anyukám igent mondott. Az érkezés örömére koccintottunk egyet. Apa súgta…még egy kérdés és agyonütöm egy szívlapáttal…Anya pedig …ugyan Guszti ne ízélj már!

Odanézz Mariska! Itten van a Röcsögei vadaspark – mondta ki szépen apukám.

Rögtön felkapta az El Szabó butikban vett gatyókáját és lefotózkodott a híres II. azaz fogatlan Leóval.

Csoda érdekességes volt minden! Én mindjárt odamentem egy elefánthoz, ami nem tudott járni csak feküdni. Mondtam neki, hogy segítek, de aztán mégse, mert baj történt. Kiabáltam: Apuuu, eldőtöttem az elefánt!

Apukám irtó mérges lett és kaptam egy két jó tanácsot jobbról és balról is.
Anya kedvesen vígasztalt és megmutatta az új parfümjét, amit a csanágai Derby drogériában vett.

A hazafelé út kicsit hosszabb volt, mert lemaradtam a vonatról. De nem keseredtem el, mert okos fiú vagyok. Gondoltam a következő vonatot lestoppolom, ezért leültem a sínekre.

Kicsit féltem, hogy kikapok, de anyukám nagyon megörült nekem.
Ezzel véget ért az izgalmas kalandvetítés! Fejezte be a fiúcska a mesélést.

És itt én is becsukom a szövegládámat. A legutolsó képtől úgyis a torkomon akadt a szusz.
A bőrkabátos "zsákos Frodó" a kedvencem. :)

Kellemes, lazítós szombatot kívánok Mindenkinek!

moncsi

8 megjegyzés:

  1. Moncsi, nem gondoltam, hogy tudod fokozni, de eeeeeez... a Rob körül lebzselő sok léhűtőnek téged kéne alkalmazni, és akkor tényleg 9-99 éves korig tarolná a piacot.
    És most előkeresem a diavetítőmet és a filmeket, hátha találok köztük egy ilyen mesét. Imádtam minden sorát, a képeit meg még inkább... és ki sem tudom egyelőre választani a kedvenc soromat, úgyhogy szépen el is olvasom újra. A zsebkendő a röhögéshez már úgyis a kezemben van. Pusza!
    ps. és igen, a bőrkabátos zsákos frodó mindent vitt, még a hosszúszárú fűzős csizmát is ;)

    VálaszTörlés
  2. moncsi sírok a röhögéstől. XDD Kinyírsz te nő!:) Na meg "zsákos Frodó" is a bőrkabátjával. XD

    VálaszTörlés
  3. Nekem méééé nem vetítettek ilyen mesét anno anyuék? XD Moncsika, imádtam minden sorát, képét! Ha majd talizunk, a te hangoddal szeretném élvezni, ahogy levetíted nekünk újra. :)

    Zsákos frodó mindent visz!

    VálaszTörlés
  4. Basszus! Nekem még megvan a diásom! Mindjárt kikeresem, hátha megvan ez a film nekem is.... neeeem, nekem ezt nem vették meg :( Most síííírok.
    Te moncsi, nem akarod átvenni mindenki hetét? elviselném egy éven keresztül ezeket a meséket, verseket, szösszeneteket.
    Na. Meggondoltam magam. mégsem adom a hetemet.

    VálaszTörlés
  5. Ó, hogy imádtam(tuk) a diavetítést! Mi még pár éve huszon évesen is előkaptuk a vetítőt, feldobtuk a falra a fehér lepedőt és nosztalgiáztunk. Igaz, akkor már röhögésbe fulladt a mese vége. Szerintem még most is mókáznánk, ha nem lenne megőrzésen keresztgyerkőcnél a gépezet. :) Míg kicsi volt annyira nem kötötte le, de az apja maga mellé ültette - alibi gyanánt - és rendíthetetlenül vetített (magának).:)
    Egyébként emlékeimben kutakodok, de hiába… A kiskakas gyémánt félkrajcárja, Hókirálynő, Gabi karácsonya… de Jankowskiék családi kiruccanása sehol. Ez miért nem volt meg nekem??? Moncsi, nálad lehet megrendelni? Kérnék egy díszdobozost bőrjakós zsákos Frodó teljes alakos képivel. Ja, igen és már most szeretném előjegyeztetni magam a folytatásra is. :))
    Köszi, Moncsi, hogy még mindig tudod fokozni! :)

    VálaszTörlés
  6. Moncsi, ez nálad spontán jön?

    Fergeteges!!! És nocsak, még csez is előbújt tőle!

    Diavetítőnk nekünk is volt, imádtam, de aztán eltűnt a költözéskor :(

    VálaszTörlés
  7. Ez a diafilm az én gyűjteményemből is hiányzik :(
    Moncsi, Benedek Elek elbújhat melletted! XD

    VálaszTörlés