2013. május 15., szerda

Cannes a csodák csodája

Május idusa van. Ma kezdődik a filmvilág egyik legnagyobb eseménye a Cannes-i filmfesztivál.
Robertünkről mindennap más hír terjeng. Nem megy…..megy……most a legújabbak szerint NEM lesz ott. Aztán lehet, hogy mégis becsámpázik az „Arany pálmák” hazájába.  Föld hívja Robcit…Robci jelentkezz, jelentkezz! …
Addig is, amíg nem tudunk pontosabbat róla, tekerjünk vissza pár évet az idő kerekén és kukkoljuk meg miként történtek a dolgok Rob körül 2009-ben. Hmmm a régi szép idők! A kis csíkos póló és a móló…. 
Íme 40 mp a „Rob rettenetesen feszeng” kategóriából. Hát, ha feszeng, ha nem, egyszerűen festeni való.


Már sok-sok képet láttunk az ott készült sorozatokból. Mindegyik tökéletes, és az imént írtam, a fiúka olyan szép rajtuk, hogy a szemünk káprázik tőle. Ahogy böngésztem a képeket, a nagyítóm talált néhány érdekeset, ahol a lencse kissé fura módon örökítette meg az eseményeket. És ha már filmfesztivál, akkor egy-egy kitekert film címet is kevertem a képkoktélhoz.
A szomszéd füle mindig zöldebb
Egy stégen az ellenséggel
A bal karom
Furcsa pár 
Célkeresztben
A Skorpió megeszi a RoBikát reggelire
Magas barna férfi gyanúsbarna kabátban
Megjegyzem: ezzel a képpel még nem találkoztam
Kéz amely a hajat ringatja
Az Univerzum Mestere
(na itt beindultak a nyomornedveim)

Végül közel 5 perc tömény Cannes-Rob az összes kedvenc szépséges képpel. Erről is eszembe jutott egy filmcím:
A gamma-sugarak hatása a százszorszépekre

Remélem ez a kis láthatatlan ember végre megkerül! Ha valaki hall valami frisset lője fel a jelet az égre!

Szépséges napsütéses időt és vidám napot Nektek!
moncsi

3 megjegyzés:

  1. Fene az érzelgősségembe! egint eszembe jutott, hogy milyen lehetett az, amikor mindezt 'élőben', akkor követve az eseményeket néztük volna. Én a 2009 -es Cannes után csatlakoztam Rob-rajongónak, és kb november tájékán jutott el a tudatomig, hogy mit csinált addig jeles rajongottam. Akkoriban néztem meg ezeket a képeket. Szép volt, jó volt. Volt egy svéd riporternő, aki több részben tette fel a riportját. Megkeresem :)

    VálaszTörlés
  2. moncsi, vevő vagyok a filmfesztiválodra :)

    VálaszTörlés
  3. Jutka, ha lenne időm, csinálnám a fesztivált :)És nem ártana, ha a fiatalúr is megjelenne végre és adna egy kis anyagot, mert ez igazán KÉPtelenség!

    VálaszTörlés