2013. október 11., péntek

A Belvederei Apollón

A belvederei Apollón (Kr.u. 130-140) egyike a leghíresebb, a művészettörténészek által nagyra becsült ókori márványszobroknak. A 19. században a klasszikus görög művészet egyik csúcspontjának tekintették... A 2,24 méter magas szobrot 1489-ben találták meg és Giulio della Rovere tulajdona volt. Miután II.Gyula pápaként a Vatikánba költözött a szobrot 1511-ben a palotaegyüttes egyik, jó kilátást (olaszul: bel vedere) biztosító udvarában (olaszul: cortile), az ún. Cortile del Belvedere-ben helyezte el, innen származik mai megnevezése is. (Forrás:Wikipedia)


Most azt gondolhatjátok, hogy "eltévesztettem a házszámot" vagy éppenséggel megbolondultam! Pedig nem! XD
Néhány hete rheánk egyik posztjánál twmmynek Apolló görög isten "ugrott be" Rob profiljainak nézegetése közben. Kérésére én még akkor elkészítettem a „tanulmányt”, de megtartottam a jogot, hogy magam mutassam be nektek a végeredményt.
És nézzétek! Tényleg mekkora hasonlóság van a két isten között!! :)
Azt gondolná az ember, hogy a mester időutazó volt, és a II. századból hipp-hopp a XXI. századba teleportálta magát, hogy a ma élő leggyönyörűbb férfiről vegyen mintát a készülő művéhez. A végeredmény majdnem tökéletes. :)
 Íme, Rob profilja jobbról…

és balról.
Végül a tökéletes arcél, csak úgy magában. :)
Legyen szép napotok!

Ági

7 megjegyzés:

  1. jaj, szakadtam... de aztán levontam a konzekvenciát, Apollón csak gyenge kezdő... a tökéletes ez a "nemes vonású arcél", aki Robert Thomas Douglas Pattinson névre hallgat,de most komolyan, Apollón szinte lányosan kerekded állát a kései utód fejlesztette tökélyre... nemde? ... khm, meg úgy nagyjából az összes többi apró részletet XD

    VálaszTörlés
  2. Na! Ági! Oké, hogy az arca megvan szépen. Ugye mondtam, hogy ő az!
    És az egész alakos kép összehasonlítása? Igaz Golden? Az összes "apró" részletet hasonlítani kellene!
    Amúgy figyelitek, hogy nem a síx-pack a mérvadó? Hanem az arányos alkat.

    VálaszTörlés
  3. És egyszerűen istenien szép

    VálaszTörlés
  4. Hát kész vagyok! :))Mikor csipás szemekkel megnyitottam az oldalt, csak pislogtam bambán, hogy mi van, merre is vagyok? :))Aztán ahogy olvastam, folyamatosan mosoly kúszott fel az arcomra. És teljesen egyetértek az előttem szólókkal. Tisztán látszik, hogy Apollón csak kismiska csillagszemű mellett. XD
    Köszi Ági, ez most jól esett! :)

    VálaszTörlés
  5. na most ezzel vitába tudnék szállni, de már az előbb is fájt a fejem, meg a Chrome sem hagyta...

    VálaszTörlés
  6. A vitába szállásra kíváncsi vagyok. Hajrá. Bugsy!

    VálaszTörlés
  7. Bugsy, számítottam rá, hogy lesz véleményed :) De ugye nem veszed komolyan az írásomat? :)

    VálaszTörlés