2013. november 6., szerda

Harry Potter premier

Úgy tűnik november a premierek hónapja. Ma 2005-be repülünk vissza, a Harry potter és a tűz serlegének Londoni bemutatójára.
Úgy gondolom, hogy ez volt az első alkalom, ahol először felfigyelhetett a világ Robra.
Emlékeztek még a piros bársony zakóra és a bőrnacira? :)
 A többi premierről és egyéb megjelenésekről is összeválogattam néhány képet emlékeztetőül.  
Közben folyamatosan sóhajtoztam.  Olyan helyeske volt. :)
Hihetetlen, hogy már 8 év telt el azóta! A pelyhes arcú ifjúból pedig érett férfi lett az évek során. :)
 
 
És most ugorjunk vissza a jelenbe. Úgy tűnik a fent említett férfi éli az átlag emberek világát, tegnap bevásárolt a Grocery-ban (megnéztem, olyasmi áruház, mint nálunk a Tesco). Hihi, megnézném, ahogy kis köténykében vacsorát főz magának. :D
Két napja edzőteremben járt. Helyes! Vigyáznia kell a vonalaira. :)
Forrás itt és itt
 
Ági
 
 

5 megjegyzés:

  1. Nekem ne mondja senki, hogy a haja nem a hülye 100 fokban is sapkát hordok miatt kezdett elöl fogyni. Az én fiam is állandóan hordta a siltesét, azt alig van haja elöl... És Robé is fogy rendesen. Óóóó.

    VálaszTörlés
  2. csatlakozom twmmy megállapításához, saját gyereken tapasztalt szőrvesztés kapcsán ... is XD

    amúgy ha annyi a dolga, én szívesen átveszem a vonalaira vigyázás nehéz feladatát, csak szólnia kell, repülök... redbullt már vettem ;)

    VálaszTörlés
  3. szerintem hátul is fogy a haja a sapka miatt:(((

    VálaszTörlés
  4. Ja, brumi, és amikor a robsesseden ezt szóvá tettem, lehurrogtak. Pedig de...
    Mindenesetre örök kedvencem a bársonykbát bőrnadrág párosítás :)

    VálaszTörlés
  5. fogy a haja...meg hát öregszik a kisgyerek na xD a kopaszodás pedig már az érett férfikor jele, bár kár lenne ezért a dús és sexy hajkoronáért!
    suzy

    VálaszTörlés