2013. december 30., hétfő

Ez történt 2013-ban (1.rész)

Mivel az év utolsó napjai jutottak nekem, úgy döntöttem, hogy megragadom az alkalmat és készítek egy összegzést a 2013-as év Robbal kapcsolatos eseményeiről. Azt gondoltam, egyszerű dolgom lesz, mert emlékeim szerint nem sok minden történt kedvencünkkel ebben az évben. Aztán elkezdtem összeszedni és rendszerezni a fotókat, s rá kellett döbbennem, hogy bár Rob nem volt annyira elfoglalt, mint az előző években, azért jócskán kaptunk róla fotókat, amelyek segítségével nyomon követhettük merre jár, mit csinál.
Kezdjük is el a visszatekintést!
Január elején jelen volt a Golden Glob-on, ahol Amanda Seyfrieddel közösen díjat adott át. Erről az eseményről épp tegnap posztolt twmmy két szép videót. És nem csak a videó szép. :)
Aztán elrepült Ausztráliába, ahol két hónapon át forgatta a The Rover című filmet. Nagy sajnálatunkra, nem éppen egy szép fiút játszik benne.
Közben kaptunk képeket, amint pubban járt vagy éppen biciklizett.
Februárban csak néhány rajongói fotón láthattuk, de megjelent egy video, amiben kollégájával a Tropfest 2013 eseményt üdözlik.

Márciusban még mindig forgatott, aztán a hónap végén visszatért Los Angelesbe, majd Malibun, sportolás közben kapták lencsevégre. Úgy tűnik ez a korai szörfözés már szokásává vált.
Tehát,  ha személyesen szeretnétek találkozni vele, már tudjátok, mikor és hol keressétek. Lehet foglalni a repülőjegyeket. :)
Folyt.köv.

Legyen szép napotok!
Ági

4 megjegyzés:

  1. jáááj, ez remek összefoglaló lesz, csak telhetetlen vagyok...gyorsan a folytatást! :)

    VálaszTörlés
  2. Ágim remek ötlet ez a kis visszatekintés! :)

    VálaszTörlés
  3. Köszi a memoárt! Remélem jövőre már több filmjét is láthatom a moziban!!!

    VálaszTörlés
  4. Lizzy, vagy kevesebbet. A michod film talán eljut ide, de a herzogért lehet bécsbe kell mennünk :) meg a cronenberget is legfeljebb a művészmozi fogja hozni. Ergo, menek Pestre :)

    VálaszTörlés