2014. augusztus 21., csütörtök

4 évesek lettünk :)

Ismét eltelt egy év. Pub-unk immár a 4. születésnapját ünnepli. :)
Nagy-nagy köszönettel tartozunk twmmy-nek, hogy kissé megfogyatkozott szerkesztő csapatunk helyett immár egyszemélyben, töretlen lelekesedéssel és odaadással szállítja naponta a híreket, képeket, és sok-sok fordítással gazdagítja blogunk repertoárját. Köszi twmmy! ♥
Persze, azért a háttérben mindannyian figyelemmel kísérjük Rob pályájának alakulását, s együtt örülünk sikereinek.
Örülünk, hogy törzsvendégeink továbbra is rendszeresen bekukkantanak hozzánk, hozzászólásaikkal, a csetben folyó beszélgetésekkel teszik mozgalmassá ezt a helyet.


Az új fejléchez a jelenlegi kedvenc képeimből válogattam, és ha már annyit "szöszöltem" vele, úgy gondoltam, hogy egyúttal  háttérképet is készítek belőle. Ha esetleg valaki szeretné letölteni, itt két féle méretben is megtalálja őket a fenti fotómontázzsal együtt.

Ági

Huhhhh.....de jó régen írtam ide! De eme jeles nap alkalmából, gondoltam kontárkodom itt egy kicsit. :)
Én is összeügykörésztem egy képecskét nektek, az elmúlt egy év történéseiből. Persze a teljesség igénye nélkül. :)) A képet megtaláljátok az oldalamon, ha esetleg valakinek annyira tetszene, hogy nem tudna nélküle létezni. XDDD


És csak csatlakozni tudok Ágihoz.....twmmy ezer köszönet Neked! :)

rhea

7 megjegyzés:

  1. Mi meg Nektek köszönjük, mindannyiótoknak... és Tudjukkinek :)
    Twmmy, azért egy külön köszönet Neked abszolút jogos, rengeteg munkát fektetsz bele (a fordításokkal meg már nem is mondom... ), kösz, hogy kéz- és fejközelbe hozod nekünk a srácot :)!

    Nem is tudom, mit mondjak, MÉG csak négy év, vagy MÁR négy év? De jó volt együtt, annyi bizonyos!

    VálaszTörlés
  2. Boldog szülinapot magunknak! Twmmy, köszönjük a munkádat, amivel naponta szállítod nekünk a képeket, híreket, fordításokat (külön köszönet érte a Nagykorúaknak is).
    Ági a fejléc ismét csini, puszi érte!

    VálaszTörlés
  3. twmmy!köszi a sok cikket és fordítást(a családnak is)!
    Ági,még 1x köszi a fejlécet!

    VálaszTörlés
  4. Boldog Szülinapot Robdrog-pub! :) lassan kijárjátok az ovit is xD Twmmy neked pedig nem is tudom mit mondjak, töretlen lelkesedésedhez gratula <3
    suzy voltam

    VálaszTörlés
  5. Kitartás Twmmy! Megéri!
    Ez a díszpinty mindig alakít valamit. Hol komolyodik, majd megint viccelődik,hol nagyot alakít az új filmjében, vagy csak megjelenik egy snassz pólóban.
    Ezekről az eseményekről pedig mi rajongók tudni szeretnénk. Nyilván a magánélete sérülése nélkül. A legjobb hely erre pedig a pub!
    Tisztelem, becsülöm, hogy a rengeteg meló, család, gond, teendő mellett rengeteg időt szánsz rá(nk)!
    Boldog szülinapot 100% Robdrog-pub!

    VálaszTörlés
  6. Phüh. Boldog szülinapot nekünk! Én most ültem le, a többiek festik az ujdonsült korlátot. Iszonyú szipu szag van. Én sztrájkolok.

    VálaszTörlés
  7. Boldog Szülinapot a blognak!!! Igaz, kicsit megkésve, de most értem netközelbe :) Nagyon köszönöm én is
    mindenkinek aki részt vesz ebben a rengeteg melóban ami ezzel jár, csak elképzelni tudom! :) Nekünk, látogatóknak kívánom, hogy még nagyon sokáig drogozhassunk! :D

    VálaszTörlés