2017. március 18., szombat

Metro interjú

Eredeti a robsesseden. Itt a fordítás


Távolságtartó, nyugodt, tűnődő – ezt várom R-Patz-től. A vonakodó sztár, aki a Twiligh kapcsán vált híressé, és csak egy írásbeli (nyomtatott) interjúba egyezett vele (velünk!) és valami olyasmire voltam felkészülve, mint a foghúzás. Ehelyett…
’Hello, hello!’ ugrándozik felém Pattinson, mint egy hat láb magas labrador. „Hol szeretnél ülni? Vizet?” Megküzd a kupakkal, amíg egy „nem, te”, „nem, te” udvariassági táncot járunk arról, ki kapja a kényelmes kanapét.
„Úgy hiszem, az ilyen felindulások csak a sajtóval történnek”, mondja. „Hirtelen izgatottá válok és mindenkit ki alakarok elégíteni és egy kicsit idiótán viselkedek.”
Áldjam a szívét.

Leszámítva a lenyűgöző szinte hülőőszerű, burkolt szemeit, ami egy másvilági jóképűséget ad neki, semmi nincs benne Edward Cullenből. A Twilight hűvös vámpír szívdobogtatója, olyan 30 éves, színész és modell.
A Dior Homme legújabb nagykövete még ennél is felismerhetetlenebb a The Lost City of Z filmben, amiben egy dús, sűrű szakállt visel, hogy eljátssza Henry Costin-t, az Amazon egyik első brit felfedezőjét.
„Az igazi Henry Costinnak nagyon drámai Viktória korabeli bajusza volt,” mondja. „Úgy gondoltam, az én arcommal az túl Noel Coward-os lenne, szóval egy teljes szakállal voltam nyolc hónapig. Elég szörnyű volt – a végén megjelentek ezek az undorító benőtt szőrszálak az egész arcomon. Gah! Nem kéne erről beszélnem!”
Ennél is rosszabb, egy dzsungelben kapott fertőzés miatt Costin szakállába kukacokat kellett tenni. Igaziakat. „Szörnyű volt – megettem őket meg hasonlók” mondja. „Azt hiszem ki kellett vágniuk azt a jelenetet, hogy lentebb vigyék a korhatárt.”
Rendes srác, aki ugyanabba az iskolába járt, mint Jack Whitehall, Tom Hardy és Louis Theroux, Pattinson azt mondja, nem volt finnyás a forgatáson a dzsungelben, annak ellenére, hogy ’ellepték” a homok bolhák (?) és ömlött rajta a verejték az eredeti gyapjú öltöny alatt.

„A folyóban kajmánok voltak és én és Charlie körülöttök úsztunk,” mondja. ’A stáb egyik tagját megharapta az arcán egy orsós vipera. A kellékes mester egyből beugrott a helyzetbe, kiszívta a mérget és kiköpte – fogalma sem volt arról, mit csinált, épp előtte végzett az East Enders forgatásán, de a srác rendbe jött. Annyira sok veszélyes lény volt mindenhol a dzsungelben, hogy nem aggódsz. De amikor visszamentem a hotelbe és láttam egyet a szobában, akkor kiakadtam!”
Hunnam a főszereplő a filmben, Pattinson a hűséges szárnysegédje. Pattinson szintén ilyesmi volt a Life-ban, ahol Dane DeHaan volt a rivaldafényben, mint James Dean.
„Sokkal különcebben játszhatsz, ha a mellékvonalon vagy,” magyarázza. „Nincs rajtad annak a felelőssége, hogy előre vidd a fő szálat a történetben, szóval több mindennel próbálkozhatsz.”

A másik fél: R-Patz és FKA Twigs 2014 óta vannak együtt.
Ahogy minden könnyedén halad előre, egyre közelebb kerülök a személyhez. Pattinson soha nem ömlengett a magánéletéről, még azelőtt sem, hogy a Twilight-beli partnere, Kristen Stewart megcsalta, ami világszintű címlapsztorit jelentett. FKA Twigs énekesnővel 2014 óta randevúzik és most jegyben járnak. Romantikusabb inkább, vagy cinikus?
„Um, olyan… szeretem azt gondolni, hogy vannak különleges dolgok a világon. Szóval valamennyire romantikus vagyok,” válaszolja.
A szokatlan divat választásai (egy ’gorilla’ nagykabát és egy visszafelé cipzározott felső) vajon egy megtévesztő taktika, hogy elvonja a sajtó figyelmét a magánéletéről?
„Az egy cseles egyezmény lenne!” hátrál meg, ahogy elgondolkodok az ’egyezmény’ szó használatán. „Az a red carpet Berlinben (ahol a nagykabát volt rajta) az utóbbi idők egyik legfélelmetesebb élménye volt, csak azért, mert valami mást akartam viselni. Amikor akármilyen nyilvános életet él az ember, lehetetlen tudni, hogy mikor csinálsz jót. Az egyetlen, amit akarok, hogy megkapjam azokat a munkákat, amiket igazán meg akarok csinálni. És hogy ne őrüljek meg.”


Rob arról…
…hogy éheztette magát a Lost City Of Z filmért
„Charlie (Hunnam) elképesztően aktív volt, szóval nem lóghattam el az éhezést – ugyanabban a hotelben voltunk és ő végig karakterben maradt. A menüben volt csokis süti is, és folyamatosan arra gondoltam: „Amikor végzek, eszek egyet és nagyszerű lesz.” Aztán ettem egyet, és szörnyű volt, mert a testem visszautasította.”

…hűséges Twihard követőiről
„Jó tudni, hogy vannak, akik nézik a fejlődésemet és hogy egy dologban megtaláltak és veled maradnak. Jó dolog, mert a munkáim egyre furcsábban lesznek. Idén próbáltam felgyorsítani a furcsa irányába az utat.”
…a zenéjéről
„Már nem játszok olyan sokat, bár most zenét szerzek egy filmhez a Zellner testvérektől, amiben szereplek, és a címe Damsel. Régebben különbséget tettem a zene és a színészet között, de minél kevesebbet zenélek, annál több energia megy az agyamba színészkedés közben, így úgy tudok improvizálni, mint amikor zenélek.”




Lost City New York



Rob része 4:36-tól

I: I’ll start by asking you – how did you start on the project and did James approach you with the role?
RP: I’ve always loved James, I’ve been trying to do stuff with him for probably 10 years. I think since the first Twilight he was my first go to guy who I wanted to work with. We tried to do two other projects before this and I’ve been attached to this forever. It’s been two different …. of the cast, scripts being totally different, I was basically the only person originally involved. But yeah, James is my favourite.
I: What attracted you to the story alltogether?
RP: Embarrassinlgy, first and foremost it was James. I knew him shooting something outside of New York, especially in the jungle and shooting with Darius as well, I could just see it’s gonna be insanely beautiful, so I was thinking about it in a quite selfish way, I was just going like, don’t really care what the part is that much, I know it’s gonna be good. So yeah, that’s kind of how I was approaching it. It’s so rare to shoot something so fully on location as well, I mean, the middle of nowhere in Colombia and we were there for two months, it was incredible.
I: And finally, we’re here at the New York Film Festival, what excites you about bringing this film to New York audiences in particular?
RP: I’m excited about anyone seeing it at the moment, I think, seeing the reception that James gets here as well, I guess he’s very much a New Yorker, like people are eating out of his hands, it’s insane, but yeah, it’s a great festival, I always wanted to come here with anything, so I’m excited.
I: Thank you for speaking with us.
I: Azzal kezdeném, hogy hogyan kezdted ezt a projektet, és hogy James volt-e az, aki megkeresett a szereppel?
RP: Mindig is szerettem Jamest, már legalább 10 éve szerettem volna csinálni vele valamit. Szerintem már az első Twilight óta ő volt az az ember, akivel dolgozni akartam. Próbáltunk két másik projektet összehozni korábban, ehhez pedig már az elejétől fogva kapcsolódtam. Azóta volt két különböző szereposztás, különböző forgatókönyvek, tulajdonképpen én voltam az egyetlen, aki az elejétől fogva be volt vonva. De igen, James a kedvencem.
I: Mi vonzott a történethez?
RP: Kissé kínos, de mindenekelőtt James. Tudtam, hogy valahol New Yorkon kívül fog forgatni, ráadásul egy dzsungelban, és az, hogy Dariusszal forgatunk, tudtam, hogy elképesztően gyönyörű lesz, szóval elég önző módon gondoltam az egészre, az, hogy mi a szerep, annyira nem is számított, tudtam, hogy jó lesz. Szóval igen, így közelítettem meg. Nagyon ritka, hogy ennyire sokat helyszínen forgassunk, a semmi közepén voltunk Columbiában, ott voltunk két hónapon keresztül, elképesztő volt.
I: És végül, itt vagyunk a New York Film Fesztiválon, mi izgat abban, hogy most a New York-i közönségnek hozhatod a filmet?
RP: Igazából izgat, hogy egyáltalán bárki lássa a filmet. De látva, hogy James is milyen fogadtatásban részesül, ő egy igazi New Yorker, szinte a kezéből esznek, őrületes. De igen, ez egy nagyszerű fesztivál, mindig is szerettem volna hozni ide valamit, izgatott vagyok.

I: Köszönöm, hogy beszéltél velünk.

2017. február 15., szerda

Berlin Elveszett város sajtókonferencia



Megjelenési formájáról, föleg a vörös-szőnyegesről inkább nem mondok semmit. Valószínűleg ez az újfajta divatirányzat már nem az én korosztályomnak való.



I: Italy – Do you recognize yourself in the brave and adventurous spirit of your characters, and what’s the biggest adventure you’ve ever been on, as a human being? Thank you.
RP: I’m not warmed up
CH: Robert’s very adventurous too.
RP: Yeah, I guess, very adventurous, I don’t know, I mean I guess, it does appeal to me doing jobs like this, that you don’t get that many opportunities in everyday life to just disappear into the jungle and I do actively seek out jobs that involve doing slightly adventurous things. But what’s the biggest adventure I’ve ever been on? I don’t know? Six …. (32:10) was pretty scary. Sorry, I don’t know, terrible, terrible answer.
Néni Olaszországból: Felismertétek-e magatokat a karaktereitek bátor és kalandos lényeiben, és mi a legnagyobb kaland, amin valaha voltatok, mint emberek? Köszönöm.
RP: Még korai ehhez, nem melegítettem be.
CH: Robert is nagyon kalandos.
RP: Igen, gondolom, nagyon kalandos, nem tudom, azt hiszem, bejönnek az ilyen munkák, az életben nem sok lehetőség van arra, hogy csak eltűnj a dzsungelben, és én aktívan keresem az olyan munkákat, amikben van kaland. De hogy mi a legnagyobb kaland, amin részt vettem? Nem tudom. ---- nagyon ijesztő. Elnézést, nem tudom, szörnyű, szörnyű válasz.
I: Another question to Mr. Pattinson – we have seen this character that puts itself in physical  risks and they are driven by intellectual curiosity and self-sacrifice spirit. How can you relate to this and would you easily survive this kind of wild environment?
RP: I guess I do have an intellectual curiosity in different charachers I wanna kind of try to emphatise with, I guess I can relate on that level. But also just in general reality, not just in my work, I kind of have that with my life as well, I just, I don’t really like to judge people that much. How would I survive in the environment? I don’t know, I mean, I kind of, I, when I first read the script I loved the idea of the aspects of  what areas of the world that you could still explore and were totally uncontrolled, I mean, they are now, but I think something about everybody being so much more connected it kind of takes away that mystery and kind of majesty of going to the unknown. I think I would, I could tell myself that I kind of prefer that, but really I would probably want to have my twitter. But yeah, I can relate to it on that level, I think.
I: Egy másik kérdés Mr. Pattinson számára – láttuk ahogy ez a karakter fizikai veszélybe helyezi magát, intellektuális kíváncsiság vezérli, és egy önfeláldozó lénye van. Hogyan viszonyulsz ehhez és könnyen életben maradnál-e ilyen vad környezetben?
RP: Azt hiszem van egy intellektuális kíváncsiságom a különböző karakterek felé, akikkel próbálok együtt érezni, gondolom ezen a szinten tudok viszonyulni hozzá. De általánosságban is, nemcsak a munkámban, az életemben is megvan ez, nem nagyon szeretek ítélezni az emberek felett. Hogy maradnék meg ilyen környezetben? Nem tudom, úgy értem, amikor először olvastam a forgatókönyvet, nagyon szerettem azt a részét, hogy a világ ismeretlen részeit mennek felfedezni, olyan helyekre, amik irányítás nélkül voltak, persze most már nem, de szerintem az, hogy mindenki valamilyen szinten össze van kötve, elveszett az a varázs, a misztikuma az ismeretlennek. Szerintem, azt hiszem, azt mondom magamnak, hogy azt részesítem előnyben, de igazából valószínűleg akarnám a twitterem. De igen, ezen a szinten tudok azonosulni hozzá.
I: Henrik valahonnan, I have a question for Mr. Pattinson – there’s a big buzz in the city about your appearance here, and I was wondering, because it happens to be Valentine’s Day today, I was wondering what does it mean to you, this V Day and what’s your favourite gift that you’ve given to the ones you love?
RP: That I received?
I: Both maybe.
RP: I don’t think I’ve ever received a Valentine’s gift. Are you talking about my appearance specifically in the city, or my appearence, like, do I look strange somehow? I was like hold on a sec. You know, it’s great. I’ve been to Berlin on Berlinale, I think 3 times on V Day, so I don’t know whether that’s the plan, it makes my V Day planning very very easy, cause it amounts to 0. I can’t really remember what the best gift I ever got it, sorry, some secrets.
I: Henrik valahonnan, Mr. Pattinson számára van egy kérdésem – nagy a felhajtás a városban a megjelenésed miatt, azon gondolkoztam, mivel ma Valentin nap van, hogy ez mit jelent számodra, és mi a kedvenc ajándékod, amit valaha adtál a szeretteidnek?
RP: Amit kaptam?
I: Talán mindkettő.
RP: Nem hiszem, hogy valaha is kaptam Valentin napi ajándékot. A megjelenésemről beszélsz a városban, vagy csak úgy a megjelenésem, talán furcsán nézek ki valahogy? Arra gondoltam, álljunk csak meg egy pillanatra. Igazából nagyszerű. Ez a harmadik alkalom, hogy Berlinben vagyok a Berlinálén, és mindig Valentin napkor, szóval nem tudom, hogy ez egy terv-e, de az én Valentin napi terveimet nagyon megkönnyíti, mert egyébként semmi tervem nincs. Nem igazán emlékszek, hogy mi volt a legjobb ajándék, sajnálom. Biztos valami titok.
I: Robert question to you refering to another question we heard before – how long would you be able to survive in the jungle? I mean, I would be dead within 10 seconds, how long would it take for you?
RP: Is this for me? Oh, I don’t know, I was thinking about another question earlier, how it’s changed, how the experience changed and it just kind of made me think about that as well. I think, when we were shooting it, we were so behold onto the elements that the whole time, it was like, it was a completely virgin jungle, there were creatures everywhere and me and Charlie were just hacking our way like completely, ridiculously dangerous jungle, there could be anything at any point. And I think there’s a certain element after about a couple of weeks, you just kind of give into it, like well, if you die, you die and it kind of made me think that maybe I would survive for at least a few seconds, but I don’t know. I kind of was going back to the hotel everyday, but it’s kind of nice. Once you kind of give into it, and allow yourself to be kind of part of nature, I think it’s a very nice, peaceful experience.
I: Robert, egy kérdés az előző kérdés kapcsán, amit korábban hallottunk – milyen sokáig maradnál életben a dzsungelben? Én 10 másodpercen belül meghalnék, neked meddig tartana?
RP: Ez nekem szól? Oh, nem tudom, egy korábbi kérdésen gondolkoztam, hogy hogyan változtatott meg ez az élmény, és erre is gondoltam. Azt hiszem, amikor forgattunk, annyira az elemekre voltunk utalva egész idő alatt, elvégre egy teljesen szűz dzsungelben voltunk, lények voltak mindenhol, én és Charlie szó szerint utat vágtunk magunknak a tökéletesen, őrületesen veszélyes dzsungelben, bármikor bármi lehetett ott. És szerintem van egy bizonyos pont, pár hét után, amikor egyszerűn megadod magad, ha meghalsz hát meghalsz, és arra gondoltam, hogy talán legalább pár másodpercig életben maradnék, de nem tudom. Igazából mindennap visszamentem a hotelbe, de jó volt. Amint át tudod adni magad, és megengeded magadnak, hogy a természet része legyél, szerintem egy jó, békés élmény.
I: I would like to ask you how do you work on the role? And from your previous roles what’s your favourite one, which film do you prefer to watch for example a few times?
RP: I mean, I was attached to this movie for a long time, before we even shot it and saw the script go through lots of differnent alterations? and talked to James tons and tons, I mean, Charlie had days and I had like years and saw various different versions of the script and James was always really opened to how I saw the character and he just listened to me about it and also I just saw the development of how and where he wanted to take it and it was just a gradual process. I didn’t have to cram anything in, it was just a smooth(?) process. And also I never had a more immersive experience on a movie, I mean, when we were in, especially in the jungle, it’s just happening, so you don’t really, you don’t need to think about how you prepare yourself, cause it’s happening to you. And how you’d react is almost how you’d react in reality. What’s my favourite movie? This is my favourite movie, obviously.
I: Szeretném megkérdezni, hogyan dolgozol a szerepen? És a korábbi szerepeid közül melyik a kedvenced, melyik filmet nézed meg például, néhány alkalommal?

RP: Már nagyon régóta hozzá voltam kapcsolva ehhez a filmhez, mielőtt forgattunk volna és láttam, ahogy a forgatókönyv több változtatáson is átmegy, és sokszor beszéltem James-szel, úgy értem, Charlie-nak pár napja, nekem éveim voltak, és több különböző változata a forgatókönyvnek, és James nagyon nyitott volt arra, hogy én hogyan láttam a karaktert és meg is hallgatott és láttam a fejlődését az egésznek, hogy hogyan és merre akarta vinni az egészet, és az egész egy fokozatos procedúra volt. Nem kellett semmit belezsúfolnom, az egész könnyedén ment. Soha nem voltam még ennyire magával ragadó filmes élményen, főleg, amikor a dzsungelben voltunk, az egész megtörténik, nem nagyon kell arra gondolnod, hogy hogyan készülj, mert megtörténik veled az egész. És ahogy reagálnál, az szinte pont olyan, mint ahogy való életben is reagálnál. Melyik a kedvenc filmem? Ez a kedvenc filmem, nyilvánvalóan.

-twmmy-

2017. január 2., hétfő

2016. december 22., csütörtök

2016 karácsony idusának huszonkettedik napja



Esküszöm, nincs türelmem megkeresni, hogy lefordítottuk-e már. Hát, nem találtam...

RP: I read the script quite a long time before I decided to do it and thought it was very-very-very solid and kind of interesting period in history and an interesting take on such a massive character as James Dean. It was so dependent for me on who was playing Jimmy. That – the whole movie for me. Even when I met Anton, if they just cast some guy who’s a James Dean look alike, I couldn’t have done the movie. However great Anton is, I just don’t think he would have cast a James Dean look alike anyway.,

Elég sokkal azelőtt olvastam a forgatókönyvet, hogy eldöntöttem, hogy megcsinálom és azt gondoltam, hogy ez egy nagyon-nagyon-nagyon alapos forgatókönyv volt, a történelem egy érdekes részében és érdekes megközelítéssel egy olyan nagy karakterről, mint James Dean. Számomra attól függött szinte minden, hogy ki fogja Jimmy-t játszani. Az egész film ezen állt. Még akkor is, amikor találkoztam Antonnal, ha csak egy olyan színészt fogadnak fel, aki hasonlít rá, akkor nem tudtam volna megcsinálni a filmet. Bármilyen jó is Anton. Bár nem hiszem, hogy csak egy hasonmást szerződtetett volna.

And then they cast Dane as James Dean and I thought Dane was great for a long time and I generally don’t work with a lot of guys my own age, and I thought that was another part of it as well.
És aztán Dane-t szerződtették James Dean szerepére. Már régóta nagyszerűnek tartottam Dane-t és általában nem dolgozok korombeliekkel, szóval ez is egy fontos része volt számomra.
I guess with me Dane and Anton all were looking at it as a totally different movie. I never looked at it as a movie about a photographer. That took me a while, however ridiculous it is. And I only started realizing it really how the photographer felt at the beginning of the shoot after thinking about it for ages, and also talking to Anton seeing that Anton’s connection, someone who’s quite inhibited when he was younger and stuff and the camera is the only way you can connect to people. And I think Stock has a little bit of that, he has so many insecurities, but he can boss people around as soon as he’s holding the camera. It’s a shield. I think Anton does understand that. Well, he obviously does. And Dane’s thinking about the movie as James Dean and Anton as the photographer and I’m just thinking about a guy’s shitty dad.

Szerintem én, Dane és Anton mindhárman máshogy tekintünk a filmre. Én soha nem egy fotós szemszögéből néztem a filmet. Ez eltartott egy ideig nekem, bármilyen röhejesen is hangzik ez. Csak akkor kezdtem el felismerni, hogy hogyan is érezhet a fotós amikor elkezdtünk forgatni és akkorra már rengeteget gondolkodtam a filmen, aztán amikor láttam Anton kapcsolatát, aki, mint mondta, fiatalként egy gátlásos ember volt, és a kamera volt az egyetlen módja, hogy kapcsolatot teremtsen az emberekkel. És szerintem Stock is ilyen volt valamennyire, annyi bizonytalansága volt, de amint a kamera a kezében volt, parancsolhatott az embereknek. Egy pajzs volt. Szerintem Anton megérti ezt. Nos, nyilvánvalóan érti. És Dane ugyebár James Dean szemszögéből gondolt a filmre, Anton fotósként, én pedig úgy, hogy a srác egy szar apa.

I went to the Leica office in London and they gave me a brief explanation of how to do it. But it’s definitely a skill, it’s not like someone can show you how to use the camera and then you can take pictures afterwards. You can sort of understand it, but it takes a long time to even be able to take okay pictures. Let alone good ones.

Elmentem a Leica irodájába Londonban, ahol tartottak egy rövid előadást arról, hogy hogyan is működik. De ez mindenképpen egy képesség, nem olyan, hogy valaki megmutatja hogyan használd és aztán csinálsz pár képet. Nagyjából meg tudod érteni, de sokáig tart, mire legalább egy oké képet tudsz csinálni. És akkor még messze vagy a jó képektől.

Before I shot this, I started shooting on the same Leica that Stock had and I really like it. It’s like a forgotten art now and soon to be totally forgotten. But there’s something quite gentle about it, compared to digital photography, cause you can just, there’s a certain aspects of it, you can’t force a picture, you’re so reliant on natural light and stuff that you really have to actually look first, you can’t just, if you’re shooting on an iPhone or whatever, you can take picture of anything and just put a filter on it afterwards or whatever. But with the Leica you kind of, it’s strict parameters.

Mielőtt forgattunk, csináltam pár képet azzal a Leica-val, ami Stock-é volt és nagyon tetszett. Olyan ez, mint egy elfelejtett művészet, és hamarosan teljesen feledésbe is fog merülni. De van benne valami finom, főleg a digitális képekhez képest. Van egy bizonyos jellege, nem erőltethetsz egy képet, nagyon függ minden a természetes fénytől és egyebektől, tényleg nézned kell először. Ha egy iPhone vagy ilyesmivel csinálsz képet, akkor bármit lefényképezhetsz, aztán legfeljebb szűrőt teszel rá, vagy bármi. De a Leica-val szigorú paraméterek vannak.

I think Dennis’ biggest problem is he can’t appreciate his own work, cause he was taking good photos before he met Jimmy as well, but he just didn’t regard them as anything worthwhile. And he wasn’t being rewarded for them. But I think when he sees East of Eden, he sees an artist, like the kind of apex of his talent and because Jimmy likes him and it’s basically when Jimmy gives him approval of the photos he allows himself to think himself as an artist cause he respects Jimmy’s work so much.


Szerintem Dennis legnagyobb problémája, hogy nem tudta értékelni a saját munkáját, mert már azelőtt is jó képetek csinált, hogy találkozott Jimmy-vel, de nem tekintette a munkáját értékesnek. És nem is jutalmazták érte. De szerintem amikor megnézni az Édentől Keletre filmet, egy művészt lát, aki a tehetségének a csúcsán van, és mivel Jimmy szimpatikusnak találja, és lényegében Jimmy ismeri el a képeit, akkor engedi meg magának, hogy művészként gondoljon magára, annyira tiszteli Jimmy munkáját.

2015

-twmmy-