I: Mr Pattinson, kiábrándultál a karrieredből?
RP: Szerintem sok színész kiábrándul és mondja azt, hogy „Oh, azt hittem lesz valahogy, de ez
valami más”. Én soha nem gondoltam, hogy egyáltalán lesz valahogy! Ha jó, ha rossz, mindig új
tapasztalatot hoz. Szóval nem lehetek kiábrándult, mert soha nem voltak elvárásaim.
I: És mi a helyzet az emberek feléd irányuló elvárásaival?
RP: Igazán soha nem ismertem el mások elvárásait. Sok színész csak szinte belecsöppen a
munkába és mind arra gondol, hogy 'le fognak bukni', kiderül, hogy csalók, vagy ilyesmi.
Szerintem rengetegen éreznek így. Csináltam egy filmet Anton Corbijnnel, a címe Life, amiben azt
a fotóst játszom, aki azokat a híres képeket készítette James Deanről és sok párhuzam van egy
színészi karrier és egy fotós karrier között.
I: Mint például?
RP: Mindkettő szinte teljesen az anyagon múlik, főleg ha olyan képeket csinálsz, amiken híres
emberek és igazán tehetséges emberek vannak, akik nagyon érdekesek és karizmatikusak. Mint
színész, művész szeretnél lenni, de annyira sok mindenkin függ a helyzeted. És még akkor is, ha
nagyszerű voltál valamiben, nagyon kevés színész van, akiről elismerik, hogy miatta volt jó
valami. Egy fotóssal ugyanez a helyzet.
I: Egy olyan valakiként, akit jobban üldöz a paparazzi mint másokat, katartikus volt most szerepet
cserélni és fotósnak lenni?
RP: Elég furcsa volt paparazziként felmenni a Chateau Marmonthoz. Ott nagyon érdekes volt.
Nem tudom, hogy katartikus volte. Lehet akkor, ha mondjuk a végén halálra verik azért, amiért
paparazzi volt...
I: Ők is csak emberek.
RP: Nos... Igazából egyáltalán nem. Talán ezért is volt a karakterem tele öngyűlölettel, mert
paparazzi (nevet).
I: Amikor a karriered beindult, neked is volt pár nehézséged a fotósokkal.
RP: Amikor a Twilight kezdődött, sokan a franchise emberei közül szigorú ellenőrzés alatt voltak a
stúdiók meg hasonlók által, szóval eleinte elég 'gyerekbarát' volt. És szerintem az első pár
hónapban olyan képek készültek rólam, amiken részeg voltam meg cigiztem és hasonlók. Szóval
szerintem erre mondják azt, hogy más volt a helyzet. De szerintem azóta sokat változott a terep.
Emlékszem, még az olyanok is, mint Colin Farrell. Azt hiszem, amikor olyan szuper vad volt, az
olyan 7 vagy 8 éve volt, de nem hiszem, hogy még most is viselkedhetsz úgy.
I: Miért nem, mi történne?
RP: Ha most így viselkedsz, egyszerűen nem kapsz munkát. Egyáltalán nem. Mindenki azt akarja,
hogy egy nyámnyila legyél! Olyan béna! Szóval ehelyett mindenki csak titkon drogfüggő. (nevet)
I: Volt interjús tréninged amikor bekerültél a Twilightba, hogy tudjál nyámnyilán válaszolni?
RP: Igen, a Summit elküldött egy média tréningre, mert túl sok idétlen interjút csináltam. Csak
vicceket akartam mondani meg ilyenek, erre küldtek egy emailt, amiben azt írták, hogy
visszautasítottam a média tréninggel való együttműködést! Ez az ügynököm kedvenc levele, mert
nagyon mókásnak találta, hogy nem adtam be a derekam a média tréningnek.
I: Lehetséges lenne még számodra, hogy összebarátkozz egy újságíróval?
RP: Szerintem működhet addig, amíg el nem érsz egy bizonyos hírnevet. Mielőtt az első Twilight
megjelent volna, volt pár újságíró, akivel kijöttem. Jó képet mutattak rólad és kicsit ünnepeltté
tettek. De szerintem ha túl sok interjút adsz, az embereket már nem érdeklik azoknak a finomságai
amiket mondasz. Oda jutsz, hogy túl sokat mondtál és már csak ismétled magad. A szerkesztő meg
úgy van vele, hogy 'Mondass vele valami olyat, ami hülyének mutatja, vagy valami
ellentmondásosat”.
I: Ez így van nagyon sok kiadó számára, sajnos.
RP: Igen és szerintem nem nagyon tudsz közel kerülni olyan valakihez, akiről látod, hogy
szüksége van arra, hogy valami olyat mondj amit nem kellene, a munkájuk miatt. Tudok olyan
színészekről, akik valamiféle üzletet kötöttek a paparazzival meg ilyenek – de mindig visszaütött.
Mindig. Mert, egyszerűen nem szabad. Amint elkezded dobálni a szart, előbbutóbb téged el fog
lepni.
I: Nos, miután a Twilightnak vége lett, olyan írórendezőkkel kezdtél dolgozni, mint Herzog,
Cronenberg, Anton Corbijn és James Gray, kisebb projekteken is, ahol nem rajtad van a hangsúly.
RP: Az utóbbi pár évben csak a rendező miatt csináltam dolgokat. Miután a Cosmopolison
dolgoztam Cronenberggel, sok lehetőség megnyílt előttem. Az emberek máshogy közelítenek meg.
És azóta csináltam még pár dolgot és csak úgy jön a lehetőség, hogy ilyen auteurféle emberekkel
dolgozzak. Jó dolog kisebb szerepeket vállalni, mert akkor a film nem teljesen rajtad áll. Azokkal
dolgozhatok akikkel szeretnék és nem az én hibám, ha nem hoz pénzt!
I: Miután dolgoztál ilyen rendezőkkel, volt olyan pillanat amikor felismerted a munkaformájuk
közötti különbségeket?
RP: Volt egy pillanat a Rover végén. Épp végeztünk és David Michod egy parkoló közepén állt,
ahol forgattunk. Olyan furcsának tűnt és csak nézte az embereket, ahogy pakoltak. Ezért
megkérdeztem, 'Jól vagy?' Mire azt mondta, 'Igen, csak azt hiszem, még kb hat ilyen nap lesz az
életemben, és csak szeretném egy kicsit megélni'. Vicces a különbség aközött, amikor valaki csak a
következő munkája miatt dolgozik, és aközött, aki meg is írta és fizette is.
I: Olyan valaki, aki éveket fog rááldozni az életéből.
RP: Igen, jól gondolod. Sokkal felemelőbb és jobb móka, amikor próbálod beteljesíteni valakinek
az álmát. Sokszor dolgozol olyannal, aki nem igazán tudja, hogy mit akar és nem is feltétlenül
akarják azt csinálni, amit csinálnak. Szóval csak próbálsz nem megfulladni mialatt ők végig
pánikolnak. Szörnyű. De azokkal, akik magabiztosak és hisznek a munkájukban, velük teljesen
más a helyzet.
-twmmy-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése