The Irish Times Life ismertetés- Riport Robert Pattinsonnal

Eredeti cikk

Robert Pattinson: 'Úgy érzem, mintha egy kisebb szélütésem lett volna és most csak
valóságshowkat nézek a TV­ben'


Nemrég leginkább a Twilight halhatatlan tinédzsereként, Edwardként ismerték, Robert Pattinson
lassan újraalkotja magát – tűnődő szépfiúból a keresett főszereplő felé
Igaz, hogy Stormont válságban van és a helyi munkanélküliségi ráta nem egy kellemes olvasmány,
de Észak­-Írország legalább – ha csak ideiglenesen is – dicsekedhet egy Robert Pattinsonnal.
Múlt hónapban a korábbi Twilight és Harry Potter sztár két Co Down friss házast boldogított
azzal, hogy megjelent az esküvői partijukon. Elment továbbá a Cypress Avenu - ­ra Van Morrison
70. születésnapja alkalmából és kifejezetten jó minősítést kapott azok körében, akik
autogramokat és szelfiket szeretnének.
Még maga Pattinson szerint is kicsit ragyogóbban süt a nap akkor, amikor északkeleten van:
„Mindig süt a nap, amikor itt vagyok,” ámuldozik a szakállas, fiatal színész. „Azt mondják, esik.
De én még nem láttam.”
Pattinson okkal jött Ulster­be. A Game of Thrones és a hamarosan bemutatásra kerülő Dad's Army
újrafilmesített változata után James Gray The Lost City of Z a legutóbbi fontosabb film, ami
Észak­Írország különböző helyein forgat, beleértve a Methodist College­t, a Strangford Lough­t és
a Craigavon House­t. Nem mintha Pattinson sok időt töltött volna ezekben az impozáns
épületekben. „A legtöbb időt azon a hajón töltöttem, ami szétesőben van,” nevet.
A The Lost City of Z a brit kutató, Percy Fawcett nyomában kutat, aki 1925­ben eltűnt az
Amazonban miközben egy ókori elveszett várost keresett. A következő években több száz kutató
és tudós veszett el mialatt nyomokat próbált volna találni Fawcett csapatáról.

Arábiai Pattinson

Bizarr módon ez a második, Pattinsont is szerepeltető film idén, amiben egy 1920-­as évek beli brit
kutató van: nemrég játszotta Thomas Lawrence­t (igen, Arábiai Lawrence­t), Nicole Kidman
oldalán a Werner Herzog ­féle Gertrude Bell önéletrajzi filmjében, a Queen of the Desert­ben.
Egyedül próbál feléleszteni egy al­műfajt?
„Tudod, egészen tegnapig nem is gondolkodtam ezen,” mondja Pattinson. „Fogalmam sincs, hogy
történt. Persze, az egyik a sivatagban játszódik, a Z pedig a dzsungelbe megy majd. De attól még
hasonlóak. Évekkel ezelőtt írtam alá a papírokat mindkét filmhez és most furcsa, hogy egyszerre
történnek.”

Mind Pattinson és a stáb hamarosan Kolumbiában fogja folytatni a forgatást. Remélem meglett
minden fontos injekció?
„Ha. Csak nem olvasod az emailjeimet? Tegnap beszéltem egy másik színésszel és ő beszélt erről
a sokféle felvételről. Nekem még nincs semmim. Aggódnom kellene emiatt? Mert arra gondoltam,
talán csak szembenézek a dologgal, mint egy férfi."
Arra készül talán, most, hogy frissen jött a Werner Herzog forgatásról, hogy teljesen Klaus Kinski
lesz belőle a dzsungelben?
„Voltak ezek az ötletek a kisebb krokodilokról a folyóban. De szerintem az én karakterem gyáva.
Kicsit tartok a majmoktól. Ezreivel vannak majmok Columbiában. Több van belőlük mint
madarakból. Láttad azt a videót, ahol a majom megmenti egy másik majom életét? Lehet, hogy át
fogják venni az uralmat.”
Nem vagyunk túlságosan meglepve, hogy Pattinson karrierje messzenyúló,majmokkal teli,
mitológiai helyekre juttatja őt. Miután nagyban kezdte – nagyban a Forbes szerinti 100
Leghíresebbje között – mint Cedric Diggory a Harry Potter és a Tűz Serlegében és mint Edward
Cullen a Twilight sorozatban, Pattinson (29) titokban az írók világába csúszott át. Herzogon kívül
dolgozott David Michoddal (The Rover) és kétszer David Cronenberggel (Cosmopolis és Maps to
the Stars).
Vajon a színész, aki a People magazin szerint a világ 100 legbefolyásosabb emberei közé sorolta őt
24 évesen, szándékosan kerüli a mainstream projekteket?

Homogenizált szerepek

„Csak abban az értelemben, hogy az összes ilyen nagyszabású dolog amivel találkozom, a
karakterek mind homogenizáltak,” mondja Pattinson, aki viccelődve – de nem teljesen –
„különcnek” jellemzi magát. „Szóval arról van szó, hogy vagy klisét játszol, vagy egy másik
színészt utánozol. Ha lenne egy nagy film egy különc karakterrel, akkor nem ijednék meg tőle.”
Ő kutatja fel a művészvilág nagyjait, vagy ők kopogtatnak Pattinson ajtaján?
„Egy kicsit mindkettő. James Gray már ősidők óta kedvenc rendezőm volt. Amikor láttam a Two
Lovers­t, azt gondoltam az volt az egyik legjobb film, amit valaha láttam. Egy igazán mély szinten.
Három dolgot is próbáltam összehozni vele. Egyik sem valósult meg Ezért a Z egy valóra vált
álom. Herzog véletlenszerűbben jött össze. De amint lehetőséged van rá, dolgozol vele.”
„Egy ideje már próbáltam Claire Denissel dolgozni és ez valószínűleg működni is fog, ami
őrületes. Aztán itt vannak a Safdie testvérek. Ők a mozi jövője, szerintem.”

Mondta, mint egy igazi rajongó.

„Hmm. Fiatalabbként, igazi filmrajongó voltam. Amikor Londonban éltem elképesztő mennyiségű
filmet megnéztem. Úgy túnt, nagyobb türelmem volt a Német Új Hullám filmeknek. Most nem
tudom mi történt. Úgy érzem, mintha egy kisebb szélütésem lett volna és most csak
valóságshowkat nézek a TV­ben. Belekapaszkodok a pár megmaradt agysejtembe.”
A következő író­rendező Pattinson sorában Anton Corbijn, aki a Life című filmjében rá osztotta a
fotográfus Dennis Stock szerepét, aki az ikonikus „Boulevard of Broken Dreams” képet készítette
James Dean­ről 1955­ben. (Törött álmok sugárútja)

A film a Dean (Dane DeHaan) és a Life magazin fotósa közötti rövid barátságot mutatja be. Stock,
annak ellenére, hogy a szörnyen csinos Pattinson alakítja, messze van a könnyen eladható
hősöktől. Mint bukott apa és művész úgy tűnik, soha nem érzi jól magát a bőrében. A londoni
születésű sztár ritkán nézett ki ennyire, nos, koszosan.
„Megvan benne ez a dolog,” bólint Pattinson. „Nem tudom, hogy ez egy normális dolog­e a
színészeknél. Talán más színészek a háttérbe tolják. De nekem mindig a fejemben van ez a
gondolat: azt gondolom, hogy csaló vagyok és próbálom visszaszerezni az önbizalmat ahhoz, hogy
elkezdjek előadni.”

„Vannak párhuzamok köztem mint színész és közte mint fotós között. Van valami benned, ami azt
mondja, hogy csináld meg, miközben minden más szeglete az agyadnak azt mondja, hogy 'csaló
vagy, áruló vagy'.”
„Dennis Stock­ban egyfajta önutálat van. Ő egyike azoknak, akik annyira utálják önmagukat, hogy
képtelenek mást szeretni.”

Az RPatz jelző

Az elbűvölő és örökké túlzottan szerény Pattinsont nehéz összeegyeztetni azzal a szuper-
világkörüli­megasztárral akit a magazinok csak RPatz­ként emlegetnek. Elmondom neki, hogy
amikor először láttam ezt az egyedi rövidítést, felhorkantam és ezt gondoltam: ez soha nem fog
megmaradni.
„Mindenkit hívnak valahogy, gondolom,” mondja vidáman. „Szeretném tudni, mi volt az ok
emögött. Mindig azt hiszem, hogy ez valamiféle megvetés csodálatként álcázva.”
Így, RPatz egy Orwell­i kreáció, jegyese a zenész FKW Twigs és aki lehet, vagy lehet, hogy nem
tervez egy kocsmai esküvőt chipsszel, egy vegasi fegyveres párbajt, vagy egy bulit egy óriási
kastélyban. Édesanyja Clare vagy igen, vagy nem venné jó néven. És így tovább.
„Anyumnak van Google Alert­je (ezt te biztos jobban tudod mi :D ),” mondja. „Ez a legszörnyűbb
erőszak. A legzavarbaejtőbb dolog az, amikor magadra keresel rá az interneten. Semmi nem lehet
rád hatással addig, amíg nem keresel rá magadra. Azok, akik odafigyelnek az ilyen dolgokra azt
hiszik, hogy a való élettel lépnek kapcsolatba. De az internetes kommentek nem egyenlőek a való
élettel. Szerencsére.”

Messze az RPatz­es őrülettől, Robert Pattinson ki nem állhatja magát nézni a képernyőn.
„Nem szeretem megnézni a kész filmet. Néha szeretem nézni a közönséggel. De ha nem szereted,
akkor nagyon szar érzés. Néhány filmen szeretem a playback­et nézni (itt nem tudom mire
gondol). Mert akkor talán még tudsz valamit javítani a helyzeten. De ez trükkös. Mert nem a te
döntésed.”

Egyébként élvezi a folyamatot?

„Nos, ez furcsa. Mert eredetileg nem akartam színész lenni. Az iskolában a dráma tanárom azt
mondta, hogy csináljak bármit, csak ne színészkedjek. Szóval amikor elkezdtem színészkedni,
mindig hátrányban éreztem magam. Úgy éreztem, bizonyítanom kell valamit. 15 évvel később még
mindig bennem van ez a mély emlék. Valószínűleg mindig is meglesz.”
Megint nevet: „Oh, nos. Mit is beszélek? Azt hiszem, az agybaj megint belém ütött.”