Szóval, ez már régen elkészült, csak ugye a rossz idő, meg a... na, tulajdonképpen nics is igazi kifogásom, csak nyafogásom van :)
eredetiből angolra fordított cikkszövegek az RPL-en. Ezt ferdítettük magyarra, tehát kézen-közön veszhetett el ez meg az.
Wiener Zeitung
Robert Pattinson – csakúgy mint James Dean – egy éjszaka alatt vált híressé. Ezért nehezen is
tudja maga mögött hagyni a vámpír árnyékát, és erről beszélgettünk.
I: Mr. Pattinson, eljátszottad volna James Dean szerepét ha felajánlják?
RP: Soha nem fogadtam volna el James Dean szerepét. Főleg mivel nem is nézek ki úgy, mint ő.
Dane DeHaan viszont igen, én csak bolondot csináltam volna magamból.
I: A filmben nem te vagy a középpontban, hanem a szőnyeg másik oldalán állsz mint fotós, aki
képeket készít a gyönyörűről és híresről. Ez biztos szokatlan volt a számodra.
RP: A karakterem Dennis Stock nem igazán illik a vörös szőnyegre. Van egy jelenet a filmben,
ahol látható, mennyire zavarba ejti az, hogy pletykaképeket csináljon, de nincs más lehetősége,
mert szüksége van a pénzre. Így ő is olyan fotós lesz, aki lökdösődik és tolakodik, hogy meglegyen
a tökéletes kép.
I: Hogyan viseled a népszerűséget? Ez a kulcs a híres emberek esetében, nem?
RP: Furcsa, mert soha nem igazán tudtam mi az, hogy népszerűség. Néhányan jobban megismertek
az elmúlt években és tudják, hogy a karakter, akit az emberek ünnepelnek nem igazán létezik. Egy
popsztár számára ez más, mert a nevük van a középpontban, de a színészek mindig más karaktert
játszanak. Furcsa amikor azért ünnepelnek ami nem igazán vagy, ugyanakkor ez a népszerűség
segít, mert mint saját magad nem vagy a felhajtás közepében, hanem inkább a karakter, akit
játszol.
I: A film egy sztárt mutat be mielőtt sztár lenne belőle, azokról a hónapokról szól, mielőtt az egész
elkezdődött. Először 2008ban találkoztam veled, pont az első Twilight elkészült és senki sem
tudta, hogy működni foge a dolog. Akkor te voltál a sztár aki még nem volt sztár és pár héttel
később minden megváltozott. Hogy érezted magad abban a pillanatban, mielőtt a vihar lecsapott?
RP: Nem volt még egyszer olyan időszaka az életemnek. Minden összeillett akkor: pont jó korban
voltam akkora felhajtáshoz. 21 évesen elég fiatal voltam, de nem túl fiatal és volt rendes
fiatalkorom. A Twilight mozikban való bemutatása előtti év nagyon jó móka volt.
Megtapasztaltam a hírnév jó oldalát és nem igazán fogtam fel, mi is történik körülöttem. A hírnév
első szele nagyszerű, ilyen idétlen dolgok, mint bejutni klubokba. Sikerült bejutnom olyan
klubokba, ahonnan azelőtt kidobtak.
I: Mégis elég stabil lábakon állsz. Hogyan jött ez össze?
RP: Nem tudom. Úgy hiszem, még mindig sokat kell bizonyítanom magamnak az élet több
területén is. Néha igazán szeretném, ha nagyobb egóm lenne. Az segítene abban, hogy többet
vegyek ki ebből az egészből.
I: Olyan valakinek mint neked, nem szabadna problémája lennie az egójával.
RP: Persze, van egóm. Valamennyi szükséges már csak ahhoz is, hogy a kamera elé álljál, nem?
Ettől függetlenül viszont félénknek és irányításmániásnak tartom magam. Furcsa, mert nem igazán
mondhatod így. Amikor tapasztalt rendezőkkel dolgozok, mindig azt kérdezik tőlem: „Miért
mondod mindig azt, hogy nem tudod mit csinálsz? Látom, hogy csinálsz valamit.” Mindig ezt
válaszolom: „Igen, de nem tudom hogyan.”
I: Van számodra némi felhajtás utáni dolog?
RP: Igen, és pont most történik. Nagyon frusztráló amikor elveszted az irányítást az életed felett és
próbálsz nem megfulladni. Az első Twilight utáni felhajtás után ezt mondta az ügynököm: „Tíz
évbe fog kerülni, hogy az életed következő szakaszába érj”. Ma már tudom, hogy igaza volt. Hét
év telt el és az életem teljesen átalakulóban van. Más ember vagyok mint az, aki voltam akkor.
Szerintem Leonardo DiCaprio is valami hasonlót élt meg a Titanic után és ma már az egész
mögötte van.
I: Mi a titkod, hogy túléld a karrier csapdákat?
RP: Azt hiszem, hogy a saját fejem után megyek, nem úgy, mint néhány kollégám és ennek
köszönhetően a távolból is meg tudom figyelni magam. Ugyanakkor mindig minden miatt
aggódom. Mindig meg az a problémám, hogy igazolni akarom magam a szerepeimmel.
I: Több művészfilmet csinálsz manapság, ez búcsút jelent a mainstream filmektől?
RP: Talán. Csak olyanokkal akarok dolgozni, akik jó dolgokat csinálnak. A lényeg a következő:
nem érdekel, ha a film sokat fizet vagy jól teljesíten a bevételben. Ne érts félre, semmi bajom
nincs a kereskedelmi (ide jó ez a szó?) filmekkel és szeretem is csinálni őket, de ha valamit a
művészetért és a művészet miatt csinálnak, azok a legjobb projektek. Azon a napon amikor az
utolsó filmemet csinálom és tudom, hogy nem lesz több ezt akarom kérdezni magamtól: „Miért
csináltad meg azt a filmet?” és ha a válasz az, hogy 'a pénz miatt', akkor fejbe akarom majd verni
magam. (Megj: verheted, Rob, verheted. A Twilightot tutia apénzért csináltad, nem miattunk :) )
Die Presse
Az élet képe: Anton Corbijn gyönyörű drámájában, a Lifeban, Robert Pattinson Dennis Stockot
játssza, azt a fotóst, aki az ikonikus képet csinálta James Deanről a Times Squareen.
Fiúbanda, TV sztár vagy filmvámpír, úgy válni híressé mint tinédzser szexszimbólum lehet
egyszerre áldás és átok is egy fiatal művész számára, de szinte nincs is más útja annak, hogy ilyen
gyorsan értékessé válj a show business piacán. A másik oldalon viszont már sokan megbuktak
abban, hogy megszabaduljanak szívdöglesztő tini képtől. Ellentétben azokkal akik megbuktak, úgy
látszik, hogy Robert Pattinson tovább tudott jutni a Twilight sápadt vámpírján; több ambiciózus
filmben is megmutatta igaz színészi tehetségét, mint a Lifeban is, ami egy lenyűgöző történet a
20. század egyik leghíresebb képének a készítéséről szól. Rendezte a holland fényképész, Anton
Corbijn.
I: James Dean rajongó vagy?
RP: Soha nem érdekelt igazán az ember maga, de mint színész óriási volt. Nem ismert félelmet a
játékában és a mozgása mintha balett lett volna. Ami a leginkább megfogott benne főleg most,
hogy ennyi képet láttam róla, hogy nincs róla rossz kép. De ez nem azért van, mert annyira jól
nézett ki, hanem mert játszott a kamerával és mindezt abban az időben tette, amikor az embert nem
fényképezték állandóan.
I: Mi a helyzet veled? Szeretsz a kamerával játszani?
RP: Én semmiképpen sem vagyok az a természetes tehetség mint James Dean (nevet), de fejlődök.
Nem tudtam irányítani a dolgot. Amikor az első Twilight megjelent azt hittem, hogy van némi
uralmam a rólam készített képeken, de látni lehetett a pánikot rajtuk, ahogy elvesztettem az
uralmat.
I: Volt valaha is olyan kapcsolatod egy fotóssal mint ami James Deannek volt Dennis Stockkal?
RP: Fotósokkal nem, de újságírókkal igen. Amikor a Twilight megjelent volt pár, akikkel nagyon
jól kijöttem. Emlékszem, hogy az nagyon jól jött ki, amikor az első cikk megjelent rólam egy nagy
brit magazinban. Az újságíró és én elmentünk egy bárba és berúgtunk (nevet). Ma már nem
csinálhatok ilyet.
I: Ez idegesít? Hogy nem mehetsz csak úgy be egy bárba és lesz ami lesz?
RP: Lassan újra lehetségessé válik. Amikor valami annyira óriási mint a Twilight, akkor az
embereket nem érdeklik a személyes apróságok vagy részletek többé. Minden amit mondasz, óriási
reakciókat vált ki, de már tényleg sokkal nyugodtabb a helyzet.
I: Viselsz álarcot amikor kimész?
RP: Nem. Pár hete elhatároztam, hogy már nem kell eltakarnom az arcomat egy sállal, max csak
akkor, ha hideg van. Szóval leálltam vele és túléltem. (Megj:Ha-ha-ha!)
I: Néha olyannak tűnik az életed, mint egy szappanopera. Te is így látod?
RP: Igen, hogyne. Mindig is makacsul hallgatok a magánéletemről, de ez semmi különbséget nem
eredményezett (nevet). Az emberek mindig kitalálnak valamit. Részese lettem egy történetnek amit
valaki más mondott és nem tudtam vele mit csinálni.
I: Dennis Stock sok áldozatot hozott a karrierjéért. Te is hozol áldozatokat?
RP: Nem igazán. Nem hiszem, hogy Dennis bármit is feláldozott volna. Csak azt mondta magának,
hogy igen. A végén csak róla van szó és a félelméről, hogy megbukik mint művész, ezért
olyanokat keres, akiket okolhat a bukása miatt. Nem is gondol a kisfiára, csak teherként. Csak
magára koncentrál és várja, hogy a dolgok hirtelen megváltozzanak és értelmet nyerjenek, de ez
nem történik meg. Igazán tragikus egy figura. Ha későbbi interjúkat nézel vele, akkor látod, hogy
semmit nem tanult. 80 évesen még mindig amiatt panaszkodik, hogy csak a James Dean képek
miatt ismerik, de azok a képek az egyetlen munkája, amivel pénzt keresett.
játssza, azt a fotóst, aki az ikonikus képet csinálta James Deanről a Times Squareen.
Fiúbanda, TV sztár vagy filmvámpír, úgy válni híressé mint tinédzser szexszimbólum lehet
egyszerre áldás és átok is egy fiatal művész számára, de szinte nincs is más útja annak, hogy ilyen
gyorsan értékessé válj a show business piacán. A másik oldalon viszont már sokan megbuktak
abban, hogy megszabaduljanak szívdöglesztő tini képtől. Ellentétben azokkal akik megbuktak, úgy
látszik, hogy Robert Pattinson tovább tudott jutni a Twilight sápadt vámpírján; több ambiciózus
filmben is megmutatta igaz színészi tehetségét, mint a Lifeban is, ami egy lenyűgöző történet a
20. század egyik leghíresebb képének a készítéséről szól. Rendezte a holland fényképész, Anton
Corbijn.
I: James Dean rajongó vagy?
RP: Soha nem érdekelt igazán az ember maga, de mint színész óriási volt. Nem ismert félelmet a
játékában és a mozgása mintha balett lett volna. Ami a leginkább megfogott benne főleg most,
hogy ennyi képet láttam róla, hogy nincs róla rossz kép. De ez nem azért van, mert annyira jól
nézett ki, hanem mert játszott a kamerával és mindezt abban az időben tette, amikor az embert nem
fényképezték állandóan.
I: Mi a helyzet veled? Szeretsz a kamerával játszani?
RP: Én semmiképpen sem vagyok az a természetes tehetség mint James Dean (nevet), de fejlődök.
Nem tudtam irányítani a dolgot. Amikor az első Twilight megjelent azt hittem, hogy van némi
uralmam a rólam készített képeken, de látni lehetett a pánikot rajtuk, ahogy elvesztettem az
uralmat.
I: Volt valaha is olyan kapcsolatod egy fotóssal mint ami James Deannek volt Dennis Stockkal?
RP: Fotósokkal nem, de újságírókkal igen. Amikor a Twilight megjelent volt pár, akikkel nagyon
jól kijöttem. Emlékszem, hogy az nagyon jól jött ki, amikor az első cikk megjelent rólam egy nagy
brit magazinban. Az újságíró és én elmentünk egy bárba és berúgtunk (nevet). Ma már nem
csinálhatok ilyet.
I: Ez idegesít? Hogy nem mehetsz csak úgy be egy bárba és lesz ami lesz?
RP: Lassan újra lehetségessé válik. Amikor valami annyira óriási mint a Twilight, akkor az
embereket nem érdeklik a személyes apróságok vagy részletek többé. Minden amit mondasz, óriási
reakciókat vált ki, de már tényleg sokkal nyugodtabb a helyzet.
I: Viselsz álarcot amikor kimész?
RP: Nem. Pár hete elhatároztam, hogy már nem kell eltakarnom az arcomat egy sállal, max csak
akkor, ha hideg van. Szóval leálltam vele és túléltem. (Megj:Ha-ha-ha!)
I: Néha olyannak tűnik az életed, mint egy szappanopera. Te is így látod?
RP: Igen, hogyne. Mindig is makacsul hallgatok a magánéletemről, de ez semmi különbséget nem
eredményezett (nevet). Az emberek mindig kitalálnak valamit. Részese lettem egy történetnek amit
valaki más mondott és nem tudtam vele mit csinálni.
I: Dennis Stock sok áldozatot hozott a karrierjéért. Te is hozol áldozatokat?
RP: Nem igazán. Nem hiszem, hogy Dennis bármit is feláldozott volna. Csak azt mondta magának,
hogy igen. A végén csak róla van szó és a félelméről, hogy megbukik mint művész, ezért
olyanokat keres, akiket okolhat a bukása miatt. Nem is gondol a kisfiára, csak teherként. Csak
magára koncentrál és várja, hogy a dolgok hirtelen megváltozzanak és értelmet nyerjenek, de ez
nem történik meg. Igazán tragikus egy figura. Ha későbbi interjúkat nézel vele, akkor látod, hogy
semmit nem tanult. 80 évesen még mindig amiatt panaszkodik, hogy csak a James Dean képek
miatt ismerik, de azok a képek az egyetlen munkája, amivel pénzt keresett.
(Ezzel a legutoló félmondatával mélyen nem értek egyet, trehány vagy Rob, trehány...)
-twmmy-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése