Még mindig Life

Life

I: You must have seen his iconic photos especially the one with James Dean, but did you have any knowledge of Dennis Stock before you made the film?

RP: No and when I started looking at, I mean, a lot of his photos, even the ones like his photos of hippies and stuff, they're so famous. But for some reason Dennis Stock, even among photographers, his name is just not that famous. Which is incredible, considering how famous his work is. But yeah, I haven't heard of him before.

I: Did you start even, did you think it was necessary to get to know him that way of did you wanna sort of create him from scratch, to make him your Dennis Stock?

RP: There was this one video which Anton's, Anton's friend made a documenary about Dennis Stock and he interview him and they just gave me the uncut version of this interview and I watched it so many times, cause in between the takes, he didn't stop recording, and it was how Dennis was reacting to the guy who was interviewing him, he was so rude and so, just astonishing, like how and the guy was being so nice to him. And I learned a lot of him them, cause I think Dennis really harboured these resentments that he had when the movie's set, until, through his entire life. And I talked to his son Rodney about as well, like he was a very kind of, he had so many, so many, he had massive chick?? on his shoulders and stuff. I thought that was quite interesting.

I: When playing someone who has lived, would it put more responsibilities on your shoulders so you think, or can you just go as with any part?

RP: Yeah, in some ways I definitely felt more responsibility after I met his son, cause he was very raw to his son in their relationship and I didn't want to just fake some kind of happy ending or anything. I just thought that's kind of cruel. But yeah, at the end of the day you are interpreting it like however you wanna, like whatever you find interesting in the story, really. But yeah, you have some kind of responsibility.

I: What is it that you thought was interesting in the story, that made you wanna do it?

RP: I mean, I just connected, there's some, there's a strange kind of parallel I think between photography and acting, you're totally dependent, well, the Dennis Stock-kind of photography, where you're taking photos of famous people basically. Or, I don't know, when you're just taking photos of people, interesting, it's not always landscapes, for instance. In acting you're dependent on the material, the opportunity to act and how frustrating that is. And I think it was quite interesting to explore that in Dennis. And also there's another part of Dennis where he was so inhibited, but actually inhibited his work as well as his person. And I kind of related to that a little bit.

I: Some photographer friends of mine, they're very sensitive to how people who play photographers on films treat the camera. How did you go about that, cause Anton said he gave you one to, sort of  the camera becomes a part of your body, almost.

RP: Yeah, the Leica which I have in the movie, I was using that a lot and you do, if you're alking around you have, I mean, I have, basically took it everywhere for about three months before. It's a strange thing, you have kind of fonding, you become incredibly protective of it, mainly cause it's so expensive and I kept thinking I was gonna lose it all the time. But also it gives you a kind og strange poetry???, you have a purpose walking with it anywhere in the world. So I understood why Dennis was, you know, you can see on the photos of him, he loved that power you know, you can cover your face and take from the subject. But they have to be open to you. I think he really enjoyed that.

I: And also photography is still so important, photography says more than a false word?? it still does, really.

RP: Definitely. Especially now, people can barely read. It says a million words.

I: But you also see a lot of photographers that change sort of the course of the world sometimes, you have a --- photography and that causes people to react politically all over the world.

RP: Definitely. And even, it's interesting what causes such a massive things, because what I mean, in the story, the James Dean Photographs was probably seen by more people than the James Dean movies. And people look at the photographs and they're so brainwashed, cause the mood in you start which  Dennis Stock took too, is a PR campaign from the Studio saying that's how they wanted to promote him and it just worked so well, that like a whole generation of kids were saying 'I'm conflicted too, I'm not like my paretns, I wanna be something different' and this is the face of it. But it was completely manipulated, I mean, and people still connect to those photos now and it still represents a certain element of disaffected youth. Just crazy, cause he was just, I mean, literally just taking a photo of some guy walking down the street. There's nothing else to it! Like, it was a cool photo.

I: There is that mood in that photo.

RP: Yeah, definitely, but that's what I kind of, that's why I loved shooting that, it was such an, so odd, cause how can you have possibly thought that that would happen afterwards? Ever, in a million years.

I: What did James mean to you? Did he mean anything for you as an actor as you started in the business?

RP: I mean, really, like, Dane connects to him, I definitely had a period when I was, I always just thought he was .. and cool, I hadn't had a much deeper connection to it, I liked him as like a stylist. Things about camera technics, how you get a certain tone about your bodylanugage and stuff. But I don't know, I never really had a particularly deep connection to him.

I: Not like Dane, who worshipped him

RP: Yeah, Dane really meant a lot to him.

I: The comparisons of the film industry then in the seventies, sorry the '50s to today, do you think it has much changed the way they treated James Dean to how they treat young actors of fame?

RP: I mean, I think it was kind of breaking apart, I think Dean basically broke how actors before that were treated, because he was impossible, just impossible to contain and all the other actors wanted to imitate James Dean afterwards. But I think people can still get caught officially contracted to a studio but you can get blacklisted just as easily. I mean, if you piss off the wrong person you're done, immediately. Still, the industry is still controlled by very-very few people. And you have to play the game.

I: Do you consciously try, after the Twilight experience to go sort of defined, really other part, so independent films like this etc?

RP: No, I mean, these are the only things that appeal to me, really. There was not too much a contrast decision, I mean, I try not to repeat myself and that's it, really. But if I find a really cool thing which was similar to something (I really don't?) ---- I'd probably do that anyway.

I: Do you want to be challenged when you look for a new part?

RP: Yeah. You hope that doing something will allow you to learn something new about yourself and see where your boundaries are and hopefully making you more confident and bring something into your reality afterwards.

I: Can you say what happened after the Twilight experience, did you start to get part, I mean, you're very well known after that, you can get through the right doors to talk to people if you're interested in something.

RP: I mean, definitely, I talked to people, but like, really the people who I wanna work with they just hire you for the wrong reasons (???) I mean, at least, and you can tell when someone is hiring you or someone's offering you a job and they don't really wanna offer you the job and I wouldn't want with them anyway, and that's, I mean, I guess unless I really want to, but that doesn't happen very often anyway.

I: So how can you tell that?

RP: From the tone, I mean, and it's also one of the most depressing things ever, if you like someone and they're just like 'yeah man, if you wanna do it, you can do it' it's like, fine, I don't wanna do it.

I: Has the Twilight histeria turned down a little bit for you?

RP: Yeah. Well, it's weird, either I've gotten older and I just don't see it as much or I just live a slightly different life, I go to different places. Still, if you go to, I don't know, just quite random places, it can really spark off a bit of mayhem still. I think I'm just better dealing with it now.

I: I heard a story about you being on an airplane with 14 Danish teenagers.

RP: Yeah, on the way back from Budapest, you couldn't really believe that. The Danish hockey team.

I: Have you done The childhood of a leader yet, or are you gonna do it?

RP: Yeah, just finished.

I: It sounds very interesting.

RP: I think it's gonna be really good. That's why I was thinking this year everything I'm trying to do is really, cause I mean, ectremely challenging to the audience, but not like inaccessible, just, I mean, Childhood of a leader is basically a strange kind of thriller, or a horror movie. But it's nothing supernatural particularly about it. And it's a seven year old boy who is the lead. But I don't know, Brady's just got a great tone on it, I've never seen anything like it and the soundtrack is gonna be amazing, incredibly beautifully shot, so.

I: And the beard, that's for a film you're shooting right now, isn't it?

RP: That was for The childhood of a leader, I literally finished like two days ago.

I: I see. Are you located in America or in England now or is it between both?

RP: Sort of between both, yeah. I live in London for a few months and go back to LA in a few weeks, I think.

I: Thank you very much.

RP: Thanks a lot.

I: Biztosan láttad ezeket az ikonikus képeket, főleg azokat amik James Dean-nel készültek, de tudtál bármit is Dennis Stock-ról mielőtt a filmet forgattad?

RP: Nem és amikor elkezdetem megismerkedni a munkáival, úgy értem, nagyon sok képe hippikről meg ilyenekről készült, amik nagyon híresek. De valamilyen okból Dennis Stock neve még a fotósok között sem annyira híres. Ami meglepő, főleg ha megnézzük mennyire híres a munkája. Egyébként nem, nem hallottam róla a film előtt.

I: Fontosnak tartottad, hogy megismerd, hogy milyen lehetett, vagy csak a saját Dennis Stock változatodat akartad létrehozni?

RP: Volt egy videó amit Antont barátja készített, egy dokumentáció Dennis Stock-ról. Anton nekem adta a vágatlan változatot amit rengetegszer megnéztem, mert a megjelent felvételek között, amikor továbbra is ment a kamera látni lehetett, hogy Dennis milyen módon reagált az interjút készítőre, mennyire udvariatlan volt, pedig a srác nagyon rendes volt vele. Ebből nagyon sokat tanultam róla, mert szerintem Dennis nagyon mélyen elraktározta magában ezeket a nehezteléseket amik történtek vele attól az időből amikor a film játszódik, egészen élete végéig. Beszéltem a fiával, Rodney-val is, ő is azt mondta, hogy Dennis olyan valaki volt, akinek sok minden nyomta a vállát. Ezt nagyon érdekesnek találtam.

I: Amikor élő személyt játszol, akkor nagyobb felelősséged van, vagy csak úgy közelíted meg, mint bármilyen más szerepet?

RP: Igen, bizonyos szempontból nagyobb felelősséget éreztem, főleg miután találkoztam a fiával, mert Dennis nagyon zord volt a fiával a kapcsolatukban és nem akartam egy hamis happy endinget vagy ilyesmit. Azt nem tartottam helyesnek. De igen, végül úgyis úgy értelmezed a szerepet, ahogy akarod, ahogy érdekesnek találod a történetet. De igen, van némi felelősséged.

I: Mit találtál érdekesnek a történetben, miért akartad megcsinálni?

RP: Volt valami, amihez kötődni tudtam benne, ott volt az a furcsa párhuzam a fotózás és a színészkedés között ami tetszett, mert teljesen függesz attól, nos, úgy értem a Dennis Stock-féle fotózási módszer esetén, amikor híres emberekről készítesz képeket. Vagy nem tudom, amikor csak emberekről készítesz képeket, érdekes, nem mindig tájképeket például. Színészkedés esetén is az alapanyagtól függ minden, a játszás lehetősége és hogy ez mennyire frusztráló. És ezt érdekesnek találtam, hogy felfedezzem ezt Dennis-ben. Aztán ott volt az is, hogy Dennis mennyire gátlásos volt, saját magát gátolta mind a munkájában, mind az életében. És ezzel valamennyire tudtam azonosulni.

I: Néhány fotós barátom nagyon érzékeny arra, hogy a filmekben hogyan kezelik a kamerájukat azok, akik fényképészt játszanak. Hogyan foglalkoztál ezzel, Anton említette, hogy adott neked egy kamerát, hogy szokjad, hogy a tested részévé válik.

RP: Igen, a Leica amit a filmben használok, sokat használtam, a film előtt szinte mindenhová magammal vittem legalább három hónapon keresztül. Furcsa volt, egyfajta kapcsolat lett közöttünk, nagyon védelmezővé válsz vele, főleg azért mert elképesztően drága és mindig azt hittem, hogy el fogom veszíteni. Ugyanakkor mintha célt adna, mintha okod lenne, hogy miért vagy a világban ott, ahol vagy. Szóval megértettem, hogy Dennis miért, ahogy képeket látsz róla, imádta azt a hatalmat, tudod, hogy te eltakarhatod az arcodat, de az alanyod ezt nem teheti meg. Nekik nyitottnak kell lenniük feléd. Szerintem ezt nagyon szerette.

I: És a fényképészet még mindig fontos, mert sokat árul el.

RP: Mindenképpen. Főleg most, hogy az emberek alig tudnak olvasni. Egy kép több millió szót elmond.

I: De sok olyan fényképészt is lehet látni, akik szinte megváltoztatják a világ menetét néha, készülnek képek, amik az emberekből politikai reakciókat váltanak ki.

RP: Igen. Furcsa, hogy mi okoz ilyen dolgokat, mert például a James Dean Képek-et valószínűleg többen látták, mint James Dean filmjeit. Az emberek nézik a képeket és annyira agymosottak, mert a hangulat amiben kezdesz az az, amit Dennis Stock is csinált, ami nem más, mint eg y PR kampány a stúdió részéről, mert ők így akarták eladni Dean-t és ez annyira jól működött, hogy egy egész generációnyi kölyök mondta azt, hogy 'én ellenállok, nem vagyok olyan mint a szüleim, valami más akarok lenni' és ez az arc hozzá. De az egész irányítva volt, az emberek még mindig azonosulnak ezekkel a képekkel, mert valamiféle elhidegült fiatalságot látnak benne. Őrület, elvégre csak egy képet készített egy srácról, aki az utcán sétált. Nincs benne semmi több! Annyi, hogy egy pöpec kép lett.

I: Ott van a hangulata képnek.

RP: Igen, hogyne, ez volt az, amit imádtam forgatni, annyira furcsa volt, mert hogyan is gondolhattad volna, hogy mi fog történni utána? Hogy is gondolhattál volna erre?

I: Mit jelentett számodra James? Jelentett bármit is mint színész, amikor elkezdtél ebben a szakmában dolgozni?

RP: Inkább Dane az, aki azonosulni tud vele, nekem is megvolt az az időszak, amikor azt gondoltam, hogy milyen király, de nem nagyon volt mélyebb kapcsolatom vele. Tetszett a stílusa. Amit csinált a kameratechnikával, hogy hogyan ért el egy bizonyos hangulatot a testbeszédével meg ilyenek. De nem tudom, mélyebben soha nem igazán kapcsolódtam hozzá.

I: Nem úgy mint Dane, aki rajongott érte.

RP: Igen, Dane számára nagyon sokat jelentett.

I: Ha összehasonlítod a filmipart a hetvenes, bocsánat az ötvenes évekkel a mostanival, szerinted sok minden változott, például ahogy viselkedtek Dean-nek az nagyon eltér attól, hogy hogyan kezelik a mostani fiatal színészek hírnevét?

RP: Szerintem az az időszak egy új fordulat volt, szerintem Dean megtörte azt a szokást, ahogy addig a színészeket kezelték, mert lehetetlen volt megfékezni, az összes színész utánozni akarta James Dean-t utána. De szerintem az emberek még mindig be tudnak kerülni a stúdiók hivatalos csapdáiba és nagyon könnyen feketelistára kerülhetsz. Ha a rossz embert haragítod magadra, akkor véged is van, azonnal. Az ipart még mindig csak pár ember irányítja. És játszanod kell a játékot.

I: A Twilight utáni történtek után szándékosan próbálsz másfajta szerepeket vállalni független filmekben?

RP: Nem, úgy értem, ezek azok a dolgok, amik tetszenek. Nem valami ellentétes döntés, csak próbálom nem ismételni önmagam, ennyi. De ha valami nagyon szuper dolgot találok, akkor azt úgyis megcsinálom.

I: Kihívást keresel amikor új szerep után nézel?

RP: Igen. Reméled, hogy azáltal, hogy csinálsz valamit, tanulni tudsz magadról és megláthatod, hol vannak a határaid és remélhetőleg még magabiztosabbá válsz és valamit utána hozzá tudsz adni a valóságodhoz.

I: Mondanád azt, hogy a Twilight után történtek miatt kezdtél olyan szerepeket, úgy értem, utána nagyon ismertté váltál, ezért könnyebb volt kinyitnod bizonyos ajtókat, beszélhettél a megfelelő emberekkel ha érdekelt valami?

RP: Igen, mindenképpen, sok emberrel beszéltem, de azok akikkel dolgozni szeretnék a rossz okok miatt vesznek fel (???), úgy értem, meg tudod mondani, ha valaki felvesz vagy felajánl egy munkát amit nem akarnak igazán felajánlani és azt nem is akarnám, és ez, akarom mondani, hacsak nem akarom mindenképpen megcsinálni, de az egyébként sem történik meg túl gyakran.

I: Hogyan tudod megkülönböztetni?

RP: A hangnemből, úgy értem, az egyik legszomorúbb dolog az, amikor szeretsz valakit, és az a valaki csak úgy reagál, hogy 'igen haver, ha meg akarod csinálni, akkor csináld', mintha neki mindegy lenne, akkor nem igazán akarom megcsinálni.

I: A Twilight hisztéria csökkent már valamennyire számodra?

RP: Igen. Nos, furcsa, most vagy csak öregebb lettem és már nem látom annyira, vagy csak valamennyire másabb életet élek, más helyekre járok. De még most is vannak olyan helyek, ahol fel tudnak csapni a lángok. Szerintem most már jobban kezelem.

I: Hallottam egy történetet rólad és 14 dán lányról egy repülőgépen.

RP: Igen, Budapestről jöttem vissza, nehezen hinnéd el, mi történt. A dán hokicsapat volt.

I: Megcsináltad már a Childhood of a leadert, vagy majd csak fogod?

RP: Igen, most lett kész.

I: Nagyon érdekesnek hangzik.

RP: Szerintem nagyon jó lesz. Ezért gondoltam, hogy minden amit idén csinálni próbálok az nagyon nagy kihívás elé állítja a nézőt, persze a filmek nem elérhetetlenek, csak például a Childhood..... tulajdonképpen egy furcsa thriller vagy egy horror film. De nincs benne semmi természetfölötti. És a főszereplő egy hétéves kisfiú. De nem is tudom, Brady fantasztikus hangulatot teremtett, még soha nem láttam ilyet és a film zenéje is nagyszerű, gyönyörűen forgatott film.

I: És a szakáll, az a most forgatott filmért van, igaz?

RP: A szakáll a Childhood-ért van, most végeztem vagy két napja.

I: Értem. Amerikában vagy Angliában laksz most, vagy esetleg váltogatsz a kettő között?

RP: A kettő között, igen. Az elmúlt pár hónapban Londonban éltem, aztán pár héten belül LA-be megyek, azt hiszem.

I: Nagyon köszönöm.

RP: Köszönöm.

Még februárban csinálták úgy tűnik.